Ha álom volt, mit tőled kaptam,
ébrednem kell, azt hiszem.

A lány mélységesen szerette. És szerette volna megsimogatni. Mindig szerette volna átölelni, de csak addig, míg a fiú nem akarta őt.

Nem voltál - és nem lehetsz már
Soha enyim, jól tudom;
Oh tudás, megátkozott fa!
Elveszett paradicsom!...

Milyen bolond is tud lenni az ember, ahelyett, hogy örülne, hogy szeretik, átkokat fogad, mert az a szeretet nem az ő szája íze szerint való.

Szomorúnak tűnök, mert nincs bátorságom ahhoz, hogy elmeneküljek tőled. Azt hiszem, nem akarom tudomásul venni az igazságot: neked én semmit sem jelentek, csak egy álom vagyok. Te szeretsz játszani az élettel, nem félsz semmitől, még tőlem sem. De szeretném, ha tudnád, én nem egy tárgy vagyok, sem egy kisbaba.

Nem is képzeled, milyen paradicsomot varázsoltam volna körüled. A paradicsom a lelkemben volt és én minden virágát ide ültettem volna. Jó. Nem szerettél volna. Hiszen ez sem változtatott volna a dolgon. Minden úgy maradt volna, ahogy kívántad és én nyugton hagytalak volna. Úgy bántál volna velem, mintha a jó barátod volnék, mindent elbeszéltél volna, mind a ketten örültünk és mosolyogtunk volna és vidáman néztünk volna egymás szemébe. És így múlott volna el életünk. Ha pedig másba szerettél volna bele - azzal sem törődtem volna. Vele sétáltál és nevetgéltél volna, én pedig az utca túlsó felén a szememmel kísértelek volna benneteket... 

Én igazán nagyon örültem, hogy ismét találkoztunk. Az életed azonban más vágányon halad, mint az enyém; nem érintkeznek, hanem merőben eltérnek egymástól.

Senki nem határozhatja meg, kibe lesz szerelmes - és annak sem lehet az érzéseit megváltoztatni, aki nem viszonozza a tieidet.

Gyűlölsz, kedves? Már tudom, mi az ok:
Te látót szeretsz - és én vak vagyok.

Viszonzatlan szerelem éppúgy nincs, mint ahogy nincs gyökértelen növény. Azok a látszólag egyoldalú boldogtalan szerelmek, amelyeket az életből és a világirodalom remekeiből ismerünk, a remény kifogyhatatlan erőtartalékaiból táplálkoznak.

A levelek nem tévednek el, igaz? De fennáll a lehetőség, hogy nem akarsz írni, hogy haragszol rám, és most ugyanúgy váratsz engem, ahogyan azelőtt én várattalak.

Most megint eszembe jutott, hogy egyszer megkérdezted, van-e nekem rendes nevem is, mert te azt nem tudod, igen, akkor két napig bőgtem, és most is bőgni volna kedvem, ahogy eszembe jut. Annyit se számítottam neked, hogy a nevemet tudd, ha nem is valami extra név, de szép név...

Ne szeressen mindenkit, úgysem lehet. Akiket szeret, azokat szeresse méltón. Méltón hozzájuk és önmagához. Akkor nem kell félnie a kapcsolatoktól. Világosabbá válik a viszonya a szűkebb környezetével. Lesz egy menedéke, ahová visszahúzódhat, ha odakinn goromba idők járnak, és mire megint kidugja az orrát, már jóval erősebb lesz.

Bolond szerelemben öt esztendeig vártam rád. Én ostoba, nem tudtam, hogy szíved is olyan rideg, mint a szemed.

Kiszolgáltatottá lesz
az ki szeretni gyáva
nem a pengevékony száj
mögé harapott szavak
a bizonytalan szerető tesz azzá
szerelmi csapda ez
ha nem vagy bátor elfogadni
és hős viszonozni
felkínált szerelmemet.