Jó hírben áll, csinos és kellemes,
De nekem ugyan nem kellene.

Hát ilyen a szerelem? Odáig juttat minket, hogy még azt a szakadékot is visszasírjuk, amelybe kis híján beletaszított? Még akkor is tépi-szaggatja szívünket, amikor a másik már semmit sem érez irántunk?

Minden nap és minden helyről hiányzol,
mert nélküled
nincs "másutt".

Nagyon gyakran mi kovácsoljuk a béklyókat, amelyek megkötöznek minket. Saját magunk rabjaivá válunk, és nem vesszük észre, hogy bilincseink nincsenek is hozzákötve megszállottságunk tárgyához.

Te lehetsz a legérettebb, leglédúsabb barack a világon, és mindig lesz olyan, aki nem szereti a barackot.

Nagylelkűen felejtsük el azokat, akik nem tudnak szeretni minket!

A sorsom, hogy érted éljek!
Eldobnék mindent, csupán, hogy érezd:
Áldott a végzet; szenvedni érted!

Az emberek mindig arra vágynak, amit nem kaphatnak meg, vagy amit nem kellene megkapniuk.

Mint akire ráomlott a bánya
s hiába küldi föl a vészjelet,
míg lélegzetét lassanként bezárja
palackjába a fojtó rettenet,

Nem ismerlek - csak a hibáidat tudom -
lekéstelek de annyi mindent lekéstem már

Mind hiába, mind hiába!
Csak egy néma jelt sem adtál;
Az én szivem oly meleg volt,
'S te oly hidegen maradtál.

A szeretet nyüg, teher akkor, ha nem birjuk viszonozni.

Kettőnk között semmilyen kémia sincs; egy periódusos rendszer választ el minket.

Nincs a világon szégyenletesebb és megalázóbb dolog, mint a visszautasítás.

A lényeg, hogy az ember szeresse önmagát, elégedett legyen azzal, amit Isten adott neki. Ha nem tetszel a másiknak, nem baj, majd jön valaki, akinek pont te kellesz. Ez így működik.