Az irántam érzett szerelem engem semmire nem kötelez.

A nőknek elviselhetetlen a szerelemmentes gyöngédség, amit a férfi ad. A férfinak keserédes.

Ha a pokolból jöttél, oda is veled megyek. Úgyis megértem rá. A te poklod az én mennyországom, a te orcád fényesebb, mint Istené! Mondd, hát igazán nem kellek neked?

Én épp akkor leszek
hozzád legközelebb,
ha azt hiszed, legtávolabb vagyok.
Mert szobád csöndjében én hallgatok.
De bennem zúgóbb némaságod a
kiáltott szónál. Napja s alkonya
te vagy sorsomnak, tiltod vagy hagyod.
Nem fogysz ki belőlem soha.

Csend van, amikor megállsz,
csendje hótömbnek, jéglemeznek.
Tisztán hallod, amint most
üvegszívem szirmai töredeznek.

Lelked kedvessége,
hozzám-szívessége
ó, be nagyon hiányzik!
Szíved hidegétől,
idegenségétől
testem-lelkem fázik!

A szerelmem az enyém, és annak adom, akinek akarom, akkor is, ha nem viszonozza. Persze nagyszerű lenne, ha viszonzásra lelne, de ha nem, az se baj: türelmes vagyok. Nem adom fel, tovább ásom magam alatt a gödröt, mert tudom, hogy a mélyén víz van: éltető víz.

Én már kezdem gyanítani, hogy hirtelenében - mondhatnám: alattomos módon és váratlanul - szerelmes lettem, észlelem, hogy puha felhőcskéken lépdelek, de tudom, hogy ezt titkolnom kell. Miért van úgy teremtve az ember, hogy tilalmat érez, ha ki akarja tárni a lelkét?

Alapvetően az a fontos, hogy én szerethessek. Legyen kit szeretnem, szerelemmel. Persze az se rossz, ha szeretve vagyok, de az is elég, ha a másik fogadja.

Hogy mi a legrosszabb, amit egy fiú tehet egy lánnyal? Én úgy gondolom, hogy az, mikor figyelmen kívül hagyja, míg a lány teljes szívéből szereti őt.

Nem fájhat úgy a betegek testének,
Ha éles vas jár át sebeiken,
Nem fájna ugy, ha tűzzel égetnének,
Mint e sovárgó vágy fáj énnekem.
Csak egy kis cseppet önts e fájdalom tüzére,
Egy cseppet a remény kútjából, oh leány,
Hogy évek mulva bár, de meg fog jőni bére
Gyötrelmeimnek, oh csak azt mondd, hogy: talán.

Ennek a férfinak született; és életének annyi évét töltötte azzal, hogy próbálta elfogadni: ez a férfi más nőnek született.

Miért pazarolna az ember ábrándokat és szerelmet olyanra, aki azt sosem viszonozza? Inkább olyanoknak kell tartogatnia a szélfútta mocsár típusú összeismerkedést, akiknek van jövőjük együtt.

Házasság átka, te!
Mienk egy ilyen tündéri teremtés
És nem mienk a vágya! Tömlöcök
Gőzén tengődő varangy legyek inkább,
Semhogy szemernyit átengedjek abból,
Akit szeretek. Ó, a nagyok átka!

Hízelkedni és másokhoz törleszkedni anélkül, hogy maguk is hízelkedést és törleszkedést kapnának másoktól, legföljebb ha fél élvezet.