A bűnük az volt, hogy hittek. Hittek abban, hogy mások lehetnek. Különlegesek. Hitték, hogy megváltoztathatják azt, amilyenek voltak: sérültek, nem szeretettek. Elhajítottak. Elevenek lehetnek, körülrajongottak, olyanok, akikre másoknak szükségük van. Nélkülözhetetlenek. De ez nem volt igaz.

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.

Előfordul néha, hogy olyan elevenen élünk át mindent az álom és a valóság határán, hogy nem is tudjuk eldönteni, mi történik velünk.

Némelyik árnyék
jelentőségteljesebb,
mint ami veti.

Egy-egy nagy esemény jól kivágott része többet képes megmutatni a valóságról olyasvalakinek, aki nem volt jelen, mint a kép egésze.

Ameddig az ember gúnyolódik és fél, megpróbálja kisebbnek tüntetni fel a dolgokat, mint amekkorák.

Csak azért, mert valamit erősen hiszel, az még nem teszi azt igazzá.

A tények nem szűnnek meg attól, hogy figyelmen kívül hagyják őket.

A féltékeny szerelmesek mindent lehetségesnek tartanak. És a bírák, a kémek, a szerelmesek és a tudományos kutatók éppen azáltal jutnak a kívánt igazsághoz, hogy mindent lehetségesnek tartanak és a sok lehetőség közül kiválogatják a legvalószínűbbeket.

Hogyan érezhettem volna jobban magam attól, hogy megállapítom, amit már úgyis tudok?

A legszebb becsvágy is kialszik a háztartási számadó-könyvben.

Valahányszor meggyőzni igyekszik magát arról, hogy "lehet egyedül élni anélkül is, hogy ez a létezésmód egyet jelentene a magánnyal", ismétlődően belátni kényszerül, hogy eredménytelenül hipnotizálja magát, mert ha a tudatát sikerül is (átmenetileg) megtévesztenie, az idegei előbb-utóbb "szabályszerűen" figyelmeztetnék az önámító csalásra.

A felismerés mindent közel hozott, valódivá tett, és együttérzése áttört a megrázkódtatás sűrű homályán.

Az első pohár után olyannak látod a dolgokat, amilyenek,

A második pohár után olyannak látod őket, amilyennek szeretnéd őket,

A harmadik pohár után olyannak látod őket, amilyenek valójában,

S ez a legszörnyűbb dolog a világon.

Isten nem akarja, hogy az ember megtagadja a való élet érzéseit és tudatát, és túlságosan gyakran egy eszményi világ bizonytalan szemléletébe emelkedjék. Az effajta mámort a gőg és a tétlenség büntetéseként, őrület és dührohamok követik.