Azt hiszem, embernek lenni annyi, mint vágyakozni. Kívánni. Akarni. Általában azt, ami pedig már megvan. Ez mérgez meg mindent.

Két szív suhan... S történjen bármi;
oly szép: nem remélni, de várni...
A száj ég, a szem szöge nedves...

A pamlagon engedte, hogy szeressem,
s mosolygott, ahogy karjai közt tartott,
s mohó szerelmem, akárcsak a tenger...

A szenvedély olyan, mint a drog: kezdetben azt hiszi az ember, hogy az uralma alatt tartja, de egy napon kénytelen beismerni, hogy a drog uralkodik rajta.

A szívben fuldoklik a vágy,
hamvadó gyertya csonkja,
ki ne aludj bolond szívem,
szeretet bolondja.

Ha a szerelem el is ragadja a szívünket, a testünk továbbra is a vágy rabja. És az áruló vágy minden lélekben ott lakozik.

Ha a szerelem rózsa,
hadd legyek én levél,
életünk együtt nőne
bús és dalos időbe
- dúlt rét, virágos róna,
ősz bánat s édes kéj -
Ha a szerelem rózsa,
Hadd legyek én levél.

Érezni akarom a kezét, amely olyan puha, mint a felhők. De attól félek, ha hozzám ér, a testemet felépítő mind a hét milliárd milliárd milliárd atom szétrobban, és szanaszét szóródik az univerzumban.

Haragszik a
kedves, itthagy engem,
állj elébe
vers, hogy el ne menjen.

Úgy szeretnék szállni, sebes, könnyü szárnyon
Messze túl a rózsás, fénylő szemhatáron,
Túl az égen úszó felhők habos hátán,
A nagy végtelenbe, ahol tán meglátnám...
Csillagok járását,
Szerelem forrását!

Az oxigén jelentéktelen. A vágy miatt zajlik az élet. Attól lesz értelme. Attól ér meg mindent. A vágy az élet. Arra áhítozni, hogy lásd a következő napfelkeltét vagy naplementét, hogy megérintsd azt, akit szeretsz, hogy újra próbálhasd.

Vannak, akik hálásak, ha megkínálod őket a szívük legféltettebb vágyával, másokat azonban halálra rémiszt a lehetőség. Mert általában előbb le kell mondanod a régi életedről, a régi éned egy részéről, hogy megkapd, amit szeretnél. És ehhez bátornak kell lenned, különben nem leszel képes a váltásra. Márpedig ha nem vagy képes váltani, mindössze három lehetőséged marad: utálhatod önmagadat, hogy nem vagy képes megtenni azt az aprócska lépést, utálhatod azt, aki miatt feláldozod a boldogságnak a lehetőségét, vagy utálhatod azt, aki a boldogságot kínálja, okolhatod őt, amiért nincs benned elég mersz, és elhitetheted magaddal, hogy nem is volt valóságos a lehetőség. Mert egyszerűbb mást hibáztatni, mint önmagadat.

A vágyakozás őre az elfojtás.

Ahhoz, hogy azzal háljunk, aki tetszik nekünk, legalább egy kicsit szeretnünk kell saját magunkat is!

Ölellek, olyan szorosan, amennyire csak bírlak, szeretlek, amennyire csak tudlak, és te is szeretsz, egész testedből, teljes lelkedből, a legtisztábban - és mégis vágyódunk egymásra, mintha messze lennénk, és sohasem tudunk egymással jóllakni... Az a felkavaró ebben az élményben, hogy nincs "beteljesülés"... Halandók vagyunk, az a baj! És ez egy halhatatlan érzés. És ezért mindig azt érezzük, hogy elveszthető.