Készen állok, hajlok arra a bolondságra, hogy megnősüljek. Megkérem én a kezét bárkinek tizenöt és harminc között. Egy kis szépség, egy kedves mosoly, néhány hízelgő megjegyzés a tengerészetre, ennyi nekem elég is, s elveszett ember vagyok. Mi kell még egy tengerésznek, aki nem forgolódott annyit hölgyek között, hogy túlságos igényekkel lépjen fel?

Visszafogom magam, csak az legyen, de az nagyon
ami van, elhasználódik, elvásik
az ember míg eljut a tündöklő pillanat peremére, a vágyig
melynek sötétlő mélyén ott a másik.

Még nem hiszem, hogy ne lehetett volna
élni: - lehetetlent ostromolva,
hát próbálom önvesztő szerelemben
mi együtt - nem lett volna lehetetlen.

Próbáltam levelet írni neki, de a papírlap gyönyörű, érintetlen hómező volt, amelyet írásjelemmel csak összerondítottam.

Azok a helyek, ahova vágyunk, mindig több tért foglalnak el az igazi életünkben, mint az a hely, ahol tényleg vagyunk.

Nélküle üres vagyok, kongó edény, mely feltöltésre vár.
Nélküle semmi vagyok, mint a könyv szavak nélkül.

Próbáltam néha-néha a halált,
De gyáva szívem mindig visszafájt,
Hiába siralomvölgy ez a tájék,
Úgy érzem néha, hogy valaki vár még.

Az árnyak titkosan közelgnek,
Kétsége megnő a szívemnek,
Mint a homály, miként az éjjel,
Te űzd fényeddel szanaszéjjel!

Az óceán sem csak felszín. Amin csak töredékét látjuk a valóságnak. A felszín alatt kincsekkel teli mélység van. Arannyal, gyémánttal, igazgyöngyökkel. És nekem nem elég belőled a felszín. Nekem a mélységed is kell. Nem elég a háromlépéses udvariasság és kedvesség, nekem a szenvedélyes közelség is kell. Nekem nem elég a mosoly, az ölelés is kell. Nem elég a szereteted, a szerelmed kell. Minden kell. Te kellesz.

A szerelem olyan dolog, ami soha nem megy ki a divatból. Ez olyan dolog, amit már mindenki tapasztalt, és ha jelenleg nem is szerelmes valaki, akkor is vágyik ez után az érzés után.

A bőröm vágyó kézhez érni
a számra szomjas szájhoz érni
a szómra szomjas fülbe szólni
a vágyam vágyó ölbe hullni.

Nem ragaszkodni, hanem
szeretni vágyom.
Nem aggódni, hanem félni akarok. Nyom
nélkül élni, mint

Ha valamire az ember nagyon vágyódik, rendszerint nem kapja meg. Csak amikor már elengedi a vágyódást - akkor jön a beteljesedés. Amikor nem akarsz, és nem követelsz már. Amikor minden tőled telhetőt megteszel - és utána rábízod az egészet az Istenre, a Természetre, nevezd, ahogy akarod. Ez a mágia titka: megvágyni - és elengedni.

Lásd, újra itt vagyok, gyúljon föl enyhe lángod,
Mely, mint hű eb szeme, oly élő és oly sárga,
Csendesen ráfordítom a kulcsot most a zárra,
És kettesben maradtunk; kizártam a világot.

A vágyaink végtelenek. Rengeteg vágyunk sosem elégül ki. Az élet senkinek sem ad meg mindent. A felszínes, főleg a rendezetlen vágyaink sóvárgóvá és kielégületlenné tesznek minket. A vágyainktól nem szabadulhatunk, de megtanulhatunk szabadon vágyakozni. Szabadon vágyakozni az tud, aki eljutott a legmélyebb vágyaihoz, amelyeknek a megélése nem sóvárgóvá, hanem értékessé tesz minket.