Mindenkinél van egy határ, ahol elpattan a húr. Hisz emberek vagyunk, nemde?

Érezni akarom a kezét, amely olyan puha, mint a felhők. De attól félek, ha hozzám ér, a testemet felépítő mind a hét milliárd milliárd milliárd atom szétrobban, és szanaszét szóródik az univerzumban.

Az emberek túl sokszor beszélnek olyankor is, amikor igazából semmi mondanivalójuk.

Vannak dolgok, amiket az ember nem tud maga mögött hagyni. Ezek nem a múlt részei. Ezek a mi részeink.

Van egy régi mondás arról, hogy az igazság felszabadít. Azért ezt ne vegyétek be. Van, hogy az igazság csak rád csapja a cellaajtót, és közben ezer villámot szór.

Vannak helyzetek, amikor hangosan kell kimondani az igazságot, különben nem tűnik hihetőnek.

Azt hittem, tudom, mi a magány, mielőtt rám talált volna. De hát fogalmam sem volt róla. Az ember nem tudhatja, milyen az igazi magány, míg nem tapasztalta meg az ellentétét.

A hazugságok bonyolultak. Az igazság egyszerű.

Az ember nem kényszerítheti magát arra, hogy bízzon. Így hát az összes kételyt bele kell pakolni egy kis dobozba, és el kell ásni jó mélyre, majd meg kell próbálni elfelejteni, hogy hova. Az én problémám az, hogy az elásott doboz olyan, mint egy viszkető seb: nem tudom megállni, hogy ne vakarjam fel újra meg újra.

Amikor elérkezik a pillanat, hogy abbahagyd a menekülést a múltad elől, hogy megfordulj és szembenézz azzal, amivel, úgy gondoltad, képtelen vagy szembenézni, a pillanat, amikor eldől, hogy feladod-e, vagy mész tovább, ha eljön ez a pillanat - és mindig eljön -, és te nem tudsz továbbmenni, de nem tudod feladni sem, akkor mit kell tenned?

Nem érdekel, hogy mit mondanak a csillagok, milyen pirinyók vagyunk. Egy ember mindig számít, legyen akár a legkisebb, leggyengébb és legjelentéktelenebb is.

Bennem volt. Ő bennem volt, és én benne voltam, együtt voltunk egy végtelen térben, és nem volt egy olyan pont, ahol ő végződött, és én elkezdődtem.

Nem az számít, hogy mennyi ideig voltunk itt, hanem hogy ez idő alatt mit csináltunk.

Mindig is így volt. Egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már nem, és nem az a lényege az egésznek, hogy mennyi ideig vagyunk itt, hanem hogy miképpen töltjük ki ezt az időt.

Még a legérzékenyebb személy is hozzászokhat idővel a legdurvább dolgokhoz is. A kegyetlenség nem személyiségjegy. A kegyetlenség szokás.