A tervgazdaságnál nincs nagyobb anarchia, hiszen úgyis minden másképpen lesz, mint ahogy tervezték.

Az az ember, aki a saját döntéseit a társadalom fölébe helyezi, bűnöző.

Hiszem, hogy egyre kevesebb olyan ember lesz, akinek a gondolataival épeszű ember nem tud azonosulni.

Alapjában véve, akárhogyan nézzük is, mindannyian kollektív lények vagyunk. Hiszen milyen kevés az, ami bennünk a szó igazi értelmében saját tulajdonunk! Mindannyiunknak kapnia kell és tanulnia azoktól, akik előttünk éltek, és azoktól is, akik kortársaink. Még a legnagyobb lángelme sem vinné sokra, ha mindent saját bensőjéből akarna meríteni.

Ma, kérem, a számítógépek királyok! Az a szomorú igazság, hogy az emberek fabatkát se érnek mellettük!

Gyerekkorom óta úgy érzem, léteznek valamilyen játékszabályok, valamiféle közös tudáskincs, amelynek a valóságos emberek birtokában vannak, de velem elfelejtették megosztani ezt a tudást, vagy nem figyeltem oda, amikor kellett volna, esetleg merő rosszindulatból elhallgatták őket előttem. Így aztán máig sem tudom, hol húzódnak azok a láthatatlan határvonalak, amelyeket nem szabad átlépnem, mert ha mégis, akkor menthetetlenül lelepleződöm: a "valóságos" emberek társadalma mindörökre kivet magából.

Nincs működő demokrácia a jogok folyamatos érvényesítése - és az ehhez való feltételek mindig újra való megteremtése - nélkül.

Ezen a földön vannak ostorok és áldozatok, és... amennyire csak lehet, menekülnünk kell attól, hogy az ostorral tartsunk.

Az a fixa ideám, hogy az emberi tudat egyszer egy magasabb dimenzióba küzdi fel magát, és ki­szűri a rosszindulatot meg a negatív gondolkodást.

Van egy olyan illúziónk, hogy a döntéseink bentről jönnek, és mi magunk vagyunk felelősek a cselekedeteinkért, pedig ezeket a kultúránk, a családunk, a nemünk, a barátaink és még sok más faktor befolyásolja. A ruhákat, amiket hordunk, a videókat, amiket Youtube-on nézünk, mind a barátaink hatására választjuk. Nem is kellene személyiségtesztet kitöltetnem, már az ismerősi köre alapján meg tudnám állapítani, ki milyen ember.

A tömegnek két hangja van: egy a gyűlöleté, a másik az örömé; csodálatos, hogy ily sok együtt üvöltő torok két ilyen különböző zajt tudjon produkálni.

Ha olyan dalokat írok és énekelek, amit mindenki ért, mindenki befogad, úgy érzem, segíthetem az emberek együttélését, megértését. Mint a főzőkanál a fazékban, én az élet jó ízeit szeretném úgy kikeverni, hogy egyenletes, tiszta ízharmónia jöhessen létre.

A nemi szerepek összefolynak. Ami régen kőbe vésett volt, ma már nem az. Bármit csinálhatunk, nincsenek határok. A nők nem csak gyereket szülnek és főznek. Örökbe is fogadhatnak, de maratont is futhatnak, vagy súlyt emelhetnek és ma már a főzés is választás kérdése. A férfiaknak sem kell elefántokra vadászni, vagy a mezőn dolgozni. És ebben ez a csodálatos. Mindenkinek megvan a szabad választás lehetősége.

A konzervatívnak nem ellentéte a liberális, ez olyan, mintha azt mondanánk: az emberek kétfélék, vagy nők vagy magasak.

Gazdasági krízisekbe, erkölcsi válságokba, háborús konfliktusokba megfeneklett létünk egyetlen kitörési módja, élő hittel megfogni a bennünket teremtő, szeretettel vezetni akaró Istenünk kezét.