Manapság a vallásos frázisok [a politikában] nem egy érzés kifejezései, hanem egy köpönyeg azok hiányának eltakarására.

Nincs nagyobb dögvész egy államban, mint a vallási buzgalom erkölcsösség nélkül.

Az ültetvényeken, a templomban, az udvarházban és a városházán szünet nélkül sulykolták a rabszolgákba, hogy származásuk okán alsóbbrendűek, és a nyomorúságuk Isten rendelése. A Szentírás is jóváhagyja a rabszolgaságot, ez számtalan passzusával bizonyítható. Ez a "különleges intézmény" így tarthatta fenn magát minden gyalázatossága ellenére, amely még a haszonélvezői számára sem maradhatott teljesen észrevétlen.

Isten eszméje lemondást jelent az emberi értelemről és igazságról; az emberi szabadság döntő tagadása szükségképpen az emberiség rabszolgává válását jelenti elméleti és gyakorlati értelemben is.

Isten, vagyis inkább Isten képzete a beletörődése és az intellektuális és erkölcsi oka a földi rabszolgaságnak, és az ember szabadsága soha nem lesz teljes addig, amíg az égi mester eszméjét teljesen ki nem irtották.

Azt hiszik, hogy a vallási szabadság csatáját kétszáz éve megnyerték az USA-ban. Azonban az azóta eltelt időben, és most is, hatalommal bíró hangok mindig felszólaltak a bigottság és a gondolatok ellenőrzése mellett. Hasznos lenne összegyűjteni az összes bármilyen hívő (és hitetlen) nagy ember és asszony gondolatait e tárgyban, hogy meggyőzzük magunkat, hogy mi, a szabadság emberei és asszonyai nem vagyunk, és soha nem voltunk egyedül.