Az élet egy pontján minden ember elkerülhetetlenül elveszíti a hitét. Ha szerencséje van, visszakapja. Lesznek még olyanok, akik átölelik a hálószobában a paplan alatt, megfogják a kezét az asztal alatt, és az ő társaságukban újra megtanulja azt, amit elveszített.

A reményt megmérgezi a kétség, a kétséget pedig újraszínezi a remény.

A remény mosolyogva lépi át az új év küszöbét, miközben azt suttogja: "ez az év boldogabb lesz".

A reményt kiiktatni azt jelenti, hogy a testbe szorítom vissza a gondolatot. A test sorsa az elrothadás.

A hiú remény sokkal megsemmisítőbb, mint a szürke gyakorlatiasság.

A hamis remény még mindig jobb a semminél.

Mi is az a remény? Ahol az álmok kezdődnek.

Az ember legnagyobb kincsei az illúziói.

Mert törvénye van itt az életnek, a sorsnak,
mert a holdtalan éj majd megleli a holdat,
mert minden mély apály új hullámot dagaszt,
mert szélnek kell a fa, szellő a leveleknek,
mert annyi kín után mosolyod rámvetetted,
mert múlóban a tél meghozta a tavaszt!

Meddig él a vágy
s a vágyban a félnótás remény meddig él
meddig él az emlék
és emlékedben meddig élek én.

Ne félj, szivem, egyszer megleled őt még,
És nemcsak a függönyön lépte szellőjét,
És nemcsak fekhelye illatát,
Vagy fodra tükörből vissza ha int
S ujját virággal ekózza a váza!

Ingajáratok kötik össze a szenvedés meg a felejtés szigetét, sőt egy távolabbit is, a reményét.

A reménység halhatatlan, és egy ollyan drága kints
Mellyet soha rabbá nem tesz semmi halálos bilints
Nem fér meg e` szűk életben, sőt ennek kritkáján
Kívül repdes `s megnyugszik a` jövő élet párnáján.

A hiánytól a szív csak még jobban reménykedik.

Ameddig van remény, abba kapaszkodhatunk. És ha a remény fénye beragyogja ezt az egész világot, lehet közös jövőnk.