Míg én én vagyok, te pedig magad, a világ része vagyunk mindketten. Örökké a tiéd!

Ne félj, szivem, egyszer megleled őt még,
És nemcsak a függönyön lépte szellőjét,
És nemcsak fekhelye illatát,
Vagy fodra tükörből vissza ha int
S ujját virággal ekózza a váza!

Szeretet, remény, félelem s hit teszik az embert, ők adják alkatát s jellemét.

Szárítsd fel könnyed, ugorj, kacagj,
Ha elestél, ujra kezdeni:
E hajsza az Élet, ennyi csak!
Még egyszer villantson szeme rám
Egy sugarat ebbe a ködbe, s én
Ha összedől remény-palotám,
Újra épitem! bár szökevény
Örökké s
Hűtlen
A Cél!

Kihűl a láng,
helyt ad a gyűlöletnek,
egy életen át csak a szülők szeretnek.

De szóm nem lesz hőbb, mint illik s szokás,
csak tán csöppnyit puhább,
s csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
csak tán picinyt tovább...