Érbetegség, mely gyógyíthatatlan.
Ám még van idő beletörődni
éppen, helyrebiggyeszteni a félre-
fittyedt ajkat, leereszteni a két
- előbőrnek tetsző - szemhéjat, mert
a szerelem alszik csak, nem a lélek.
Az a lényeg, hogy azt csináld, amit érzel. És csak bízni kell. Majd jön, majd lesz, ahogy akarja az élet.
Ha a jelen eltörpülésének közepette távoli fény után kapkodunk, azt nem dicsvágy- és önfitogtatásból tesszük, mert a valódi érdem szerény szokott lenni.
Az égiek azért helyezték önmagunk szeretetét minden más fölé, hogy az ember minden csapás ellenére élni akarjon. Ha önmagunk szeretete csorbát szenved, más szeretetnek sincs helye, és ha önmagunk szeretete túlságosan is megsérül, az ember inkább a halált választja, márpedig ez az égi törvények ellen való.
Jobb, ha az ember önmagába zárkózik, tanul és készül a jövőre. Csak a hitet élesztgetem magamban, hogy nem vezethetnek ostobák, és a jó végül győzelmet arat, mint a mesékben, mint a természet örökös harcában, megújulásában és eltipró energiájában.
Hiszek az Emberben, aki szívével és eszével együtt a jobb jövőért harcol és szenved. A vér és a könnyek soha nem hullanak hiába. A világ - úgy tetszik, jó felé halad, a tisztulás és az Igazság felé. Az út nagyon nehéz, göröngyös és meredek, de föl kell jutni egyszer a csúcsra.
Van olyan, hogy valaki annyira vágyik valamire, hogy azt a vágyát a másik ember megérzi, és a lehetetlen tök normálissá tisztul, és a legtermészetesebb módon megtörténik.
Semmi sem olyan csalóka, mint egy fényforrás távolsága a vaksötét éjszakában.
Ahol remény van, ott mindenképpen van megpróbáltatás is. Csakhogy reményből darabra kevés van, és az is jórészt elvont, megpróbáltatásból meg több van, mint kéne, és az meg jórészt konkrét.
A reményt nem lehet kiskanállal adagolni. Ha egyszer magába szívta az ember, hajlamos csak dagadni, csak dagadni, és a megfelelő pillanatban, a megfelelő körülmények között bármilyen falat el tud söpörni. Még a legsötétebbeket is.
A kétségbeesés a legőrültebb terveket is vonzóvá tudja varázsolni.
A vágy és a vágy teljesülése közötti összefüggés egészen biztosan kiszámolható. Valahogy kimatekozható.
Magadnak kell feltárnod a lelki sebeidet, hogy begyógyíthasd őket. De nem kell félned, mert minden helyzetben ott egy szalmaszál, amelybe belekapaszkodhatsz. Nem vastag kötél, csak szalmaszál, hogy tudd értékelni.
A remény túlzottan állhatatos és makacs dolog ahhoz, hogy csak úgy meg lehessen szabadulni tőle. Akár a szenvedélybetegségek.
Fekete szívem vörös fájdalomra éhezik,
Szivárvány arcodba fájón beletemetkezik,
Fekete hold, fekete ég, fekete erő,
Csak rajtad áll, hogy mit hoz ránk a vaksötét jövő!
Amikor két alternatíva van, mindig a harmadikban lehet csupán reménykedni.