Az emberi irodalom és művészet hallucinál, mi sem természetesebb ennél. Ez valószínűleg munkahelyi ártalom, olyasmi, mint amikor beomlik a bánya, léket kap a tengeralattjáró, vagy leolvad a hűtőszekrény.

Az olvasás művészetének első alaptörvénye: olvassunk jó könyveket.

Nagy költő nem tévedhet. Ösztönére hallgat, s úgy ír, úgy él és úgy hal meg, ahogy illik.

Az író mindig olvasó is, és ez az olvasó mindig nagyon nagy hatással van az íróra.

Akármelyik klasszikust vesszük elő, mind ugyanazokról a témákról szól: szerelem, barátság, apa-fiú ellentét, hatalmi alá-fölé rendeltség. Az egész irodalom ezeket taglalja, mert ezek általános érvényű emberi gyarlóságok, vagy épp nagyságok.

A kotló költőnek fájdalma nagy
Merengni édes, képzelegni jó,
Hanem soká nő meg az embrió.

Ha nem tetszik, amibe belekezdek, van bátorságom félretenni. Ha az illető mű ismerete az alapműveltségünkhöz hozzátartozik, még nem biztos, hogy hozzám is tartozni fog.

Én a verseket is úgy látom, és úgy mondom, mintha egy sorban volna írva... a tartalom fontos!

Az olvasó csak akkor nem fogja tudni, mi történik legközelebb, ha az író sem tudja ezt.

Amikor leírod a történetet, magadnak mondod el, amikor újraírod, akkor a legfőbb dolgod, hogy kihúzz belőle mindent, ami nem tartozik hozzá.

Az író mindenről írjon, csak ne közvetlenül a saját életéről; bár örökké önnön élményeiből táplálkozik, neki mindig másokra kell figyelnie.

Mások szavai pótolják azokat, amik nekem hiányoznak.

A tökéletes nő úgy bánik az irodalommal, mint egy apró bűnnel: próbálgatja, elmegy mellette, körülnéz, vajon észreveszik-e, - és, hogy észrevegyék.

A történetek nem hasonlítanak egymásra, mégis azt mondják, hogy a világirodalomban mindössze nyolc elbeszélés van, a többi annak a nyolcnak a variációja.

Egy írónak soha nincs szabadideje. Mindig dolgozik, akkor is, ha nem ül az íróasztala mellett.