Sokszor a nehezen emészthető állítások a valóban táplálók.
A nagy művek nem avulnak el. A fordításokkal más a helyzet. A nagy műveket néha újrafordítják. Hogy csak azért-e, mert előbb-utóbb - közkeletű irodalmi vélekedés szerint legkésőbb ötven évente - jön egy újabb fordító, és a maga módján újranyitja azt, ami addig másként volt nyitott? Vagy azért is, mert egy fordítás sosem lehet hibátlan, és ezért a legnagyszerűbbje is kevésbé állja az időt? Esete válogatja.
A gyermekkor időtlen időktől fogva mindenkor a népmesék, legendák, tündérhistóriák kora volt, mert minden egészséges fiatalban ösztönös és tiszta szeretet él a fantasztikus, csodálatos, mesés történetek iránt.
Vezesse őket szeszély, irigység vagy harag,
Leszólják a szerzőt, kit nem is olvastak.
Arra való az irodalom, hogy ne érezzük magunkat magányosnak, és megtapasztaljuk azt a sokszor keserű, de alapvetően mégis felemelő érzést, hogy olyan szörnyű helyzetben, mint amilyenben most éppen vagyunk, voltak már mások is; amint ezt megérezzük, helyzetünk máris kevésbé reménytelen.
Attól, hogy valamit el lehet adni, még nem biztos, hogy rossz, és attól, hogy valamit nem adtak el, még nem biztos, hogy szépirodalom.
Mi az, hogy siker? Eladott példányszám? Sikerlista? Bestseller? Nagyon jó kritikák? Jó szépirodalmi visszajelzések? Fene tudja. A szépirodalmi sikeréről az író gyakran nem is szerez tudomást, mert meghal, mielőtt sikeressé válhatna. Igen, a halál a legjobb marketingfogás.
A megfelelő pénzösszeg birtokában az égvilágon akármit meg lehet jelentetni. Sőt, a megfelelő pénzösszeg birtokában akárki azt hazudja neked, hogy "mekkora író vagy".
Nem szabad minden dolgot a költészet prizmáján át nézni. A költészet ama szellemes üveglencsék közül való, amelyek megnagyítják a tárgyak képét.
Az íráshoz valószínűleg kicsit őrültnek kell lenni.
Az irodalom a hajlakk szinonimája lett. A legkülső fedőréteg, amivel összetartjuk magunkat, ha már semmi más nem jut eszünkbe.
Miket beszélget holdvilágnál két szerelmes fiatal? Ha leírnák, elbámulna az olvasó, mennyi üres ostobaság. De az aki beszéli, annak a világ legérdekesebb olvasmánya lenne. Mert csak ő érezné a sorok között a szive dobogását s a másik szívnek a dobogását. A szaggatott mondatokban a mosolygást, a fejrázást, a kézszorítást, a sohajtást. A pontoknál a csókot.
A történettudomány legitim módszereivel bizonyos problémákat soha nem lehet megoldani vagy akár csak érzékeltetni. Néha talán jobb helyette egyszerűen történeteket mesélni.
Az elhunytakat nem tesszük halhatatlanná azzal, hogy írunk róluk. A nyelv eltemet, de nem támaszt föl.
Rendszertelenül olvasgattam, hol ezt, hol azt, többnyire elmélkedő könyveket. Mily súlyosak valamennyien s mégis, aki eszik belőlük s befogadja testébe, felhők között él.