Mint írónak, aki a fantasztikum világával kacérkodik, egyetlenegy dolgot kell szem előtt tartanom: ha már kitaláltam egy világot, azt mindenkor a saját szabályai szerint működtessem, sose szegjem meg a magam által felállított törvényeket. Pillanatnyi szeszélyből kikacsintani ebből a világból egyszerűen megengedhetetlen. Az ilyesmit mindenáron el kell kerülni.

Sosem beszélek arról, hogy mi a valóság és mi a kitaláció a regényeimben. Én nem a történelem után megyek, a történelem jön énutánam. Én a saját történelemkönyvemet írom, és nem a már meglévőket mondom fel.

Az írás csábítás. A megfelelő beszéd része a csábításnak. Ha nem így lenne, miért kezdené olyan sok pár az estét a vacsorával, és végezné az ágyban?

Van a szellemnek bizonyos ökonómiája: ami egyszer már megvan, azt nem kell még egyszer megcsinálni. Mihelyt a hanyatt heverő állattetem képét valaki egyszer már tökéletesen megfogalmazta, minekünk nem kell újra vesződnünk ezzel, egyszerűen ellophatjuk tőle - erre való az idézet.

A szó csak a jelentés kifejezője; az írás még a legjobb esetben sem közelíti meg a teljes jelentést.

Az irodalom nem lóverseny, nem a célfotó dönt.

Olvasás közben az lehetsz, aki csak akarsz. Egy időre elmenekülhetsz saját magad elől.

Csodálatos lények vagyunk. Nem istenek, nem tökéletesek, de megvan bennünk a jó akarása. Kitalálunk hát bátor, önfeláldozó, emberséges figurákat, akik példát mutathatnak a gyerekeinknek, hogy jobbá váljanak, mint nekünk sikerült. A legkisebb királyfit, Nemo kapitányt, Timurt és csapatát, Kinizsi Pált, Mátyás királyt, Mitrászt, Jézust, Makk Marcit. A hiba valahol ott van, amikor a gyerek úgy marad, és nem veszi észre, hogy a példa megmutattatott, a mesének vége. A megváltás már az ő dolga lesz.

A mily örömmel tanultam mindig a zenét, a nyelveket, a tankönyveket, kivált a földrajzot és világtörténelmet, épen oly kevéssé érdekelnek a költők képzelt meséi. Azt hiszem: ezek mind agyrémek. Én a tudósokat nagyon becsülöm, mert ők a leghasznosabb ismeretek kincseit buvárolják és osztják szét az emberek között; de a költők! a költők - azt hiszem - csak bolondítják az embereket.

A költőknek nagy hatalmuk van nem csak az emberi szívek, hanem az idő és enyészet fölött is!

A történelem minden korszakának vannak előzményei, semmi sem igazán kezdet. A görög szellemet a keleti kultúrák készítették elő. De az európai irodalom, a világirodalom, az egész világ számára való irodalom folytonossága mégiscsak a görögöknél kezdődik, azzal az újsággal, amit ők hoztak az emberi tudatba: felfedezték az embert.

Nincs nehezebb és meddőbb feladat író számára, mint újra megfogalmazni valamit, amit egyszer már megfogalmazott.

A világirodalom nem is olyan nagy. Ha szigorúan csak azokat az alkotókat és alkotásokat vesszük számításba, akik és amelyek igazán világirodalmi jelentőségűek, a végtelennek látszó anyag megdöbbentően összezsugorodik. Az igazi világirodalom, azt lehetne mondani, elfér egy jól megválogatott magánkönyvtárban, kötetei elhelyezhetők egy nagyobb terjedelmű dolgozószobafalai mentén. Ha valaki kora ifjúságától kezdve rendszeresen és foglalkozásszerűen olvas, nell` mezzo, az emberélet útjának felére érve már el is olvasta a világirodalom jó részét, anélkül, hogy észrevette volna.

Nincs annál szomorúbb az irodalomban, mint amikor valaki egész életében nyomorog, esetleg ki is végzik, halála után pár évtizeddel viszont emléktábla jelzi, ha megállt valahol egy kerítés mellett pisilni. Nekem most van szükségem arra, amit a kulturális élet nyújthat. Halálom után nem tudok mit kezdeni vele.

Irodalom és tudomány együtt adja a nemzeti műveltséget.