Aki az életét írásban tovább tudja élni, az író.

A magyarok nem olvasnak annyit, mint amennyit a magyarok írnak.

Az irodalom, de egyáltalán a művészetek élvezete és gyakorlása mindig is az úgynevezett idézőjeles arisztokrácia kiváltsága volt. Tudom, ezért most sokan felháborodnak, de az a véleményem, hogy egyébként nem is való mindenkinek.

Mindenkit érnek traumák a mindennapokban, amelyeket valahogy fel kell dolgoznia. A költészet pedig pont erre van kitalálva. Egy művészetektől eltiltott társadalomnál rosszabb nincsen.

Írónak lenni nem csupán tevékenység, hanem egy életmód is. Szigorú életmód, súlyos következményekkel.

A vers segít, a vers figyelmeztet, a vers előre jelez, mert a költők antennái érzékenyebbek, mint a többi emberé.

Az írónak illik az íróasztal mögött meghalni.

Számomra csak egy ember létezik: Jézus. Jézus létezik, és ő létezik mindazokban, akik benne és általa léteznek. Azért írok, mert jobban, pontosabban ki akarom fejezni az azonosságot Jézussal bennem és másokban. Fütyülök rá, hogy hányan olvassák, vagy hányan nem olvassák a verseimet. Egyetlen célom: egy fokkal közelebb hozni a jóakaratú, érzékeny olvasót ehhez az azonossághoz, a Jézussal való egységhez.

Már életfogytig ezen a nyelven kéklik fölöttem az április, lobog a nyári dél, ezen a nyelven ég bronzzal az ősz, szikrázik a tél gyémántja. Ezen a nyelven beszélek az alkonyattal. Ez adta nekem a költőket. Juhász Gyula barkamagányát, Tóth Árpád gordonkazengésű szomorúságát, Kosztolányi latin világosságát, Pilinszky sötét mennyországát. És ez adta az idegen költőket is. Már örökre ezen a nyelven károg Poe könyörtelen madara, ezen a nyelven zúg Rimbaud hajója alatt a déltenger, s ragyog fel Rilke megszenvedett bölcsessége.

Harcba indulni, ha az ember valós személy, nem olyan, mint a népdalokban! Az életben az emberek meghalnak! Népdalok esetén nem kell mást észben tartani, mint hogy az ember a fülében tartsa az egyik ujját, és hogy mi van a következő versszakban!

Amikor az ember nyomtatásban olvassa a nevét, ott minden eldől.

A mese örök. A mese pedig azért örök, mert a közönsége is örök. Amíg gyerekek vannak, addig mese is lesz, és a gyerekek sem változnak lényegesen, alapállásuk örök. Mert mi a gyerek viszonya a világhoz? Meg akarja ismerni, és meg akarja hódítani, és ebben segít többek között a mese is.

Soha nem lehet rájönni, hogyan kell regényt írni. Csak azt tanulhatod meg, hogyan írd le a regényt, ami ott van a fejedben.

Az írás nem a fájdalom forrása, hanem lelki kemoterápia. Csökkenti a lelki daganatokat, és enyhíti a fájdalmat.

Hagyd kibontakozni a történetet, és önmagát meséli el.