A sorsnak nem feltétlenül kell mindig rímelnie az életre. Vajon nem pusztán bizonyos körülmények véletlen egybeesését nevezik sorsnak? Mint amikor a fogaskerekek érintkeznek.

A véletlen az élet mutatóujja, és mindig rámutat néhány lehetőségre, amelyek akkor nyernek értelmet, amikor szinkronba kerülnek egymással.

Nincs az a gyerek... se felnőtt, aki ne irtózna saját fogantatása gondolatától. Attól a nagy semmitől, mielőtt a hím ivarsejt és a petesejt egymásra talál, pedig ez még megközelítően sem olyan rémisztő, mint az az űr, ami a halálunk után következik be.

Ha elolvasol egy könyvet, legfeljebb azt kockáztatod, hogy többet tudsz meg a világról.

A történetek nem hasonlítanak egymásra, mégis azt mondják, hogy a világirodalomban mindössze nyolc elbeszélés van, a többi annak a nyolcnak a variációja.

Egyetlen embernek sincs joga egyetlen másik emberhez sem. De ahhoz sincs joga senkinek, hogy tönkretegye a másik életét.

A válasz valamiféle elfogadás. A válasz hiánya elutasítás.

Egy írónak soha nincs szabadideje. Mindig dolgozik, akkor is, ha nem ül az íróasztala mellett.

A név bizonyos értelemben forma, amelybe a szülők beletöltik a gyerekeket, amelyet ők aztán kitöltenek.

Amikor olvasol, a saját képeidet, a saját filmedet alkotod meg a fejedben.

A nő a szín, a férfi az ecset.

Mi értelme valaki más rossz másolata lenni, amikor lehetsz saját magad eredeti kiadása is?

Hát létezik szebb halál annál, mint ha az ember a szerelembe hal bele?

Ha azt akarja, hogy egy nő ragyogjon, ne olyankor bókoljon neki, amikor kiprovokálja.

Az érzelmek általában nem a semmiből jönnek. Minden az alapozáson múlik.