A filozófia története nagy mértékben annak a története, hogy okos emberek nagyon csábító hibákba esnek, és ha nem ismered a történelmet, arra vagy kárhoztatva, hogy ugyanazokat a buta hibákat ismételd meg újra és újra.

Nincs olyan pontosan előadott gondolatkísérlet, amit ne tudna egy filozófus félreérteni.

A józan ész logikája azt sugallja, hogy minden órát órásmester készített. Minden épületet épületmester épített. Minden épületszerkezetet építész alkotott. Minden elrendezésnek van terve. Minden tervnek van tervezője. És minden tervnek van célja. Látjuk magunk körül az univerzumot, amely végtelenül bonyolultabb, mint bármilyen óra, és felfoghatatlanul hatalmasabb, mint bármely ember által készített szerkezet. Magától értetődő a következtetés, hogy Valaki - felfoghatatlanul hatalmas és végtelenül értelmes - alkotta.

Ha nem hiszek a rosszban, akkor nincs is rossz... ha nem hiszek a halálban, akkor nincs is halál... megölhetnek, még csak észre sem veszem... aki elér erre a pontra, az újjáépíti szelleméből a világot.

Mi voltam én? Mik vagytok? Mi az ember?
- gyötört a vak számtani művelet
s a végtelen elé az életemmel
tettem vádló, konok minusz-jelet.

Aki nem tudja, mi a világ, az nem tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja, mire született, az nem tudja azt sem, kicsoda ő tulajdonképpen, és azt sem, mi a világ. Aki ezek közül egyet is elhanyagol, az a maga rendeltetését sem tudja megmondani. S most milyen színben tűnik fel előtted az az ember, aki olyanok tapsai elől menekül, vagy töri magát utánuk, akik azt sem tudják, hol vannak és kicsodák?

A filozófia fő feladata minden korban épp az volt, hogy megtalálja az egyéni és közérdek közt a kikerülhetetlen kapcsolatot.

Maga az élet is csak megközelítése valaminek, ami lehetne.

Vajon jut-e még rá idő, hogy az elmélkedéssel olyan nyugalmat nyerjen, ami mentessé teszi a vágytól, hogy elmeneküljön a magány elől, a leglényegibb kérdések elől, amelyek feltevésére kell, hogy ereje és bátorsága legyen az embernek.

Ha jót akarok tenni a szívemmel, valóságosan fel akarom üdíteni és meg akarom erősíteni, akkor nem a filozófia zavaros kérdéseihez fordulok, hanem egy kis könyvet veszek a kezembe - az Újszövetséget, melyben végtelenül több világosságot és mélyebb igazságot találok, mint a filozófusok összes írásában együttvéve.

Ez a filozófia csak az anyag létezését fogadja el, az embert különböző anyagok puszta keverékének tekinti. Azt állítja róla, hogy nem több, mint egyfajta állat, és létezésének egyetlen célja pedig a "küzdelem". Ez a materializmus.

Minden eszmerendszer szépen felépített átverés, ha logikusan közelítjük meg.

Szívesen megvallom Önöknek, hogy bámulatba ejt a szent írások fensége és az evangélium szentsége a szívemhez szól. Nézzék csak meg, milyen fellengzős beszédűek a filozófusok könyvei, milyen jelentéktelennek tűnnek emellett. Lehetséges, hogy egy ilyen fennkölt és ugyanakkor ilyen egyszerű könyv emberi alkotás lenne? Lehetséges, hogy az, akinek a történetét elmondja, saját maga csak egy ember lenne? Csupán egy olyan hang, amit egy rajongó vagy egy becsvágyó szektás hirdet? Minő szelídség! Milyen erkölcsi tisztaság. Mily megható bájosság a tanításaiban! Micsoda magasztosság az alapelveiben! Milyen mélységes bölcsesség a beszédeiben! Micsoda merészség! Milyen finomság, ugyanakkor milyen ütőerő van a válaszaiban! Micsoda hatalom a szenvedélyein. Hol van az az ember, az a bölcs, aki gyengeség és hivalkodás nélkül így képes cselekedni, szenvedni és meghalni?

Ismertem jót és rosszat, bűnt és erényt, helyest és helytelent. Ítéltem és ítéltettem. Megéltem születést és halált, örömöt és bánatot, mennyet és poklot, és végül felismertem, hogy mindenben ott vagyok, és minden ott van bennem.

Filozófusaink bölcsessége olyan rágós hús, amit csak az vehet a szájába, aki logikai farkasfogakkal rendelkezik.