Képtelen vagyok hinni abban, hogy az Isten, aki felruházott bennünket ítélőképességgel, józan ésszel és szellemmel, úgy akarta volna, hogy ne használjuk ezeket.

Tabuk környékén születnek a merész gondolatok. A teremtés, a lét, az elmúlás, a hit és ehhez hasonlók, a tudatunkban észrevétlenül meghúzódó kérdések kemény diók. Beláthatatlan időkig rágódik még rajta az emberiség. Hétköznapi dolgok, olykor ünnepi tálalásban. A magány az igazi ünnep. A meditáció az ész tornaórája.

Az életünkből kell filozófiát csinálni, nem a tankönyvekből!

Legyek vagy ne legyek?
miért e légyott? szárnyalás helyett
vergődő to be not? s míg a vadász foszló
csönddé válik? a légy? jó mindhalálig.

Ha egy falevél elengedi az ágat és lehullik az avarba, ezzel visszafordíthatatlan változás történik a világban.

A végben ott a kezdet... Gyakran hallottam ezt az idézetet. Egész jól hangzik - de mit is jelent valójában? Létezik-e olyan pont, amelyre az ember odabökhet az ujjával és kijelentheti: ezen a napon ekkor és itt, ezzel az eseménnyel kezdődött minden?!

A filozófia nagyszerűsége abban rejlik, hogy soha véget nem érő, és hogy csodálatosan sok tudományágat fog át.

Agyunk csak azért olyan, amilyen, mert az evolúciós versenyben nyilvánvalóan fennmaradt. Feladata az esőerdőben és a szavannán nem az volt, hogy a világról teljesen objektív képet alkossunk, ezért nem csoda, ha nem optimális erre a feladatra.

Ha mindent a logika törvényei szerint ítélünk meg, az a világról való abszurd következtetésekre vezethet.

Mi a filozófia célja? Az, hogy megmutassa a légynek a csapdából kivezető utat.

Értelemkeresésünk fő oka talán az a tudat, hogy egy nap majd meghalunk. Az agy nem élvezi, hogy napról napra, óráról órára, másodpercről másodpercre bizonyosabban közelít megszűnésének időpontjához. Egyes őslénykutatók ezt a tudatosságot tekintik az ember és állat közti határvonalnak.

Van úgy, hogy többet tanulunk azzal, hogy keressük egy kérdésre a választ, de nem találjuk, mint a válaszból magából.

Az anyag feledékeny, a földön semmi sem emlékszik arra, hogy azelőtt mi volt, milyen volt.

Az én és a világ szembenállása valójában az én szembenállása a halált tartalmazó valósággal. Az én: folytonos bizalom, hogy talán megúszhatjuk. A valóság a halál, amely kívülről jön. Az énhez képest a test is külvilág. Csak ez marad meg igazi ellenfélnek, a tény, hogy el kell múlni innen. Az alapvető fikció a halhatatlanság. Az ember legmerészebb hipotézise isten, aki olyan, mint ő, de nem hal meg. Kilépni tér és idő korlátjai közül, ez az álom vagy a föltehető másvilág célja.

Egy személy kedvéért nem másíthatod meg a becsületesség és az erkölcs értelmét, s nem győzheted meg önmagadat vagy engem arról, hogy az önzés egyértelmű a megfontolással, vagy hogy a veszély iránti érzéketlenség legjobb biztosítéka a boldogságnak.