Szükségem van egy saját, egyszemélyes világnézetre. Hogy súgjon, amikor döntenem kell. Szükségem van rá, hogy az ellenálló képességem edzésben legyen, és a veszélyeket túléljem. A saját világnézet elidegeníthetetlen magántulajdonom. Nem lehet kisajátítani, nem lehet államosítani. Biztosabb befektetés, mint egy öröklakás. Civilizált embernek ugyanúgy szüksége van egy saját világnézetre, ahogy egy saját névre, fogkefére és dolgozószobára. Akinek nincs, az szegény. Ahhoz, hogy saját világnézetem legyen, nem kell filozófusnak lennem. Nem csináltathatom meg mással, hogy magamat tehermentesítsem, ahogy a szerelmemet és a halálomat sem háríthatom át másra. Nem olvashatom ki egy bizonyos könyvből, inkább a saját döntéseimből.

Nem azért vagyok, mert gondolkozom, és nem azért gondolkozom, mert vagyok, hanem egyszerűen gondolkozva vagyok vagy létezve gondolkodom.

Az Egy iránti szeretet barbárság: mert az összes többi rovására gyakorolják. Az Isten iránti szeretet is.

Ha otthagyjuk az illatunkat, amikor kimegyünk egy szobából, valami a lelkünkből is itt kell, hogy maradjon, amikor itt hagyjuk az életet, nem?

Nincs egyértelmű megfeleltetés a megfigyelt dolgok és a kijelentések között. A legegyszerűbb megfigyelések leírásaiba is feltételezések és előítéletek lopódznak be.

Az amorális szót, ahogyan én értem, a céltalannal lehetne helyettesíteni. Olyasmi, hogy ide-oda hányódni, minden értelem nélkül. Ezt nevezem én a morál hiányának.

Elég volna megfejtenünk az Embert, hogy megfejtsük a Mindenséget - mint ahogy a Mindenség megfejthetetlen marad mindaddig, amíg nem sikerül megfelelő módon elhelyeznünk benne az Embert, mindenestül, torzítás nélkül, - a teljes Embert, vagyis nem csak testrészeivel, hanem gondolkodásával együtt.

Ha egyszer elolvastuk, hogy valakit megöltek, kiraboltak, vagy baleset áldozata lett, hogy leégett egy ház, zátonyra futott egy hajó, vagy a gőzös kazánja felrobbant, vagy a Nyugati Vasútvonalon el­gázoltak egy tehenet, vagy agyonlőttek egy veszett kutyát, vagy tél derekán szöcskék jelentek meg a vidéken, akkor ezzel már beérhetjük, több hasonló hírt nem kell elolvasnunk. Ha tisztában vagyunk az elvvel, minek szaporítsuk a példákat? A filozófus szemében minden újság pletyka, s aki kiadja, aki elolvassa, megannyi teázgató vénasszony.

Ha kapcsolatba akarsz kerülni a dolgok valóságával, az első, amit meg kell értened, hogy minden eszmény, minden fogalom eltorzítja a valóságot, és akadályozza annak megpillantását. A fogalom nem a valóság, a "bor" - fogalom még nem a bor, a "nő" - fogalom nem a nő.

A filozofálás cselekvés, de nem csak cselekvés, hanem egyúttal önmagunk állandó szemlélése is e cselekvés közben.

Tavasz, nyár, ősz, tél, öröm, bánat, szerelem, gyűlölet, születés, élet, halál.
Minden mindegy.

A fejben a tudás és a cselekvés két különböző dolog. A szívben a tudás: cselekvés. Szókratész azt mondja, hogy a tudás erény; de évszázadokon át senki sem értette, hogy mit akar ezzel mondani. Még a tanítványai - Platón és Arisztotelész - sem helyesen értelmezték ezt az állítását. Amikor Szókratész azt mondja, hogy a tudás erény, akkor ő ezt úgy érti, hogy olyan módon hallasz és értesz meg valamit, hogy a megértés pillanatától kezdve egyszerűen nem is tudsz másképp cselekedni.

Jó, ha az ember úgy elmélkedhet, hogy nem szorongatják a mindennapi lét nehézségei.

Elég csak egyszer megtapasztalni, hogy az ember éles fényben is vak lehet, és láthat a sötétben is, és máris el kell gondolkodnunk a látás mibenlétében.

Soha semmi nem múlik el, semmin nem vagyunk sose túl, semmit nem lehet kikerülni, semmi fontosat, semmi nem formai kérdés, minthogy minden az; a megváltás sosem valamiféle megoldás.