Szeretet az, amikor csendes nyugalommal csak átöleled, és tudod, az életedet is rábíznád. Szeretet az, amikor biztonságban érzed magad, és akármilyen baj ért, akármilyen zaklatott vagy, mellette megnyugszol. Szeretet az, ahogy némán a szemedbe néz, és csak megszorítja a kezed... amikor olyan titkaidat is elmondod neki, amiket még te sem tudtál azelőtt magadról. És ha reggel kinyitod a szemed, ott fekszik melletted, gyűrötten, kócosan, és te boldog vagy.

Egyformának lenni könnyű és végtelenül unalmas. Kiválni mindig nehezebb, de az legalább feladat.

Az a csodálatos, hogy az emberi kapcsolatokban semmi nincs bebetonozva. Az élővilágban egyedül az ember tud rálátni a másik ember lelkivilágára.

Mindig képes az ember a változásra. Néha könnyedén, néha belátással, néha fogcsikorgatva, de képes rá.

Az ember tud egyetlen szó nélkül is utálatos lenni...

Nem akarom, hogy a kilincseim fényesebbek legyenek a gyerekeim szeménél.

Hiába ért valamit az eszével az ember. Addig, amíg át nem éli, míg a saját bőrén nem érzékeli, nem tud semmit.

Kezemben szorongatom az Út és Erény Könyvét, kérdem, mestere, az öreg tanító most mit üzenne. Csen úr mosolyog, hallgat. Érzem, méreget. Aztán rám néz:
- Az embernek az a dolga, hogy amit odafönt kapott, azt itt, a földi életében visszaadja.

Minden titok. Az élet és a halál titka megfejthetetlen. Megnyílik, ha akarod, de ahhoz oda kell adnod magadból sokat. Ha az ember ebbe az egyetlen bizonyosságba belegondolna, lerakná a nagyképűség, az önzés, a feneketlen hiúság fegyvereit. Ha tudnánk, hogy mikor van vége, biztosan másképp csinálnánk sok mindent. Nem biztos, hogy jobban, de igyekvőbben.

"Önálló élet reménye nélkül élni" annak, aki szerette, megszokta és jól használta az önállóságát - több, mint változás. Legnemesebb tulajdonságainkat kell előhívni magunkból, hogy el tudjuk fogadni ezt az élethelyzetet.

Lesz idő az ember életében, amikor a nagyvilág minden dámája, öröme és fájdalma elfér egyetlen kis szobában. Ahonnan ki se kell lépni. Mert minden megtörténik, ami két ember közt megtörténhet, akik szeretetük okán és a betegség okozta kényszerből egymás elfogadására szorulnak.

Istenem, segítsd elfogadnom azt, ami megváltoztathatatlan. És bátoríts, hogy változtassak azon, amin tudok. Végül add, hogy ezt a két vágyat össze ne keverjem.

Minden találkozás alkalom. Lehetőség. Adomány. Üres blanketta, amit kitölthet bárki, ízlése, kedve, rokonszenve, bátorsága és vágyai szerint.

Tudod, akiben sok kapu van nyitva, abba több jó és több rossz is besétál. És csak az idő hozza meg, hogy válogatni tudj. A felnőttség tanulása nem könnyű senkinek.

Hétfő reggel volt. Az a fajta hétfő reggel, aminek nehéz nekikezdeni. A legnehezebb otthagyni a meleget a takaró alatt, és megtenni az első lépéseket a kihűlt szobában. Ágyban kéne maradni. De ez csak egy kósza gondolat, vágyakozás, amiből legfeljebb egy csontokat ropogtató nyújtózkodás marad. Az ember felkel, szétdobja az ágyneműt, hogy még véletlenül se jusson eszébe visszabújni, és ezzel a kényszerű elhatározással kezdetét veszi a reggel.