Az a sok kérdés... mi az élet értelme, miért vagyunk a világon... nos, szerintem nem kell felsőbb titkokat keresni.

A matematikai gondolkodásban a szavakat majdnem haszontalannak találom. Más típusú gondolkodás, mint esetleg a filozofálás, úgy látszik, sokkal jobban alkalmas a szóbeli kifejezésre. Talán ezért az a véleménye oly sok filozófusnak, hogy a nyelv lényeges az intelligens vagy tudatos gondolkodáshoz.

Ahhoz, hogy egy szubsztanciát vagy ideát megismerjünk, kételkednünk kell benne, a kételkedés pedig annyit tesz, hogy végességükben fogjuk föl azokat a tulajdonságokat, amelyek valóban "magában a dologban" vannak, vagy pedig "magától a dologtól", vagy valamitől, vagy a semmitől valók.

"Megismerhetjük-e" ténylegesen a világmindenséget? Ugyan, hiszen a kínai negyedben is alig ismeri ki magát az ember!

- Annyiszor bebizonyítottad, hogy a lélek halhatatlan!
- Az hát! Elméletben. Tudod, így áll a dolog a filozófiával: mihelyt kilépsz az iskolából, mindjárt nem működik.

A halál a nemlét állapota. Ami nincs, az nem létezik. Tehát a halál nem létezik. Csak az igazság létezik. Az igazság és a szépség. A kettő egymással felcserélhető, de egymás aspektusai.

Az ember szabadon választja meg sorsát, s mindaddig nem értheti a létet igazán, míg fel nem ismeri, hogy a halál része az életnek.

Soha nem szabad lemondanunk arról a feltételezésről, hogy a dolgoknak van logikája!

Semmi nem vész el nyomtalanul, mivel a nincsnek ugyanúgy megvan a rendszere, mint annak, ami létezik.

A rend szeretete a létezés fele, így hát a rend szeretete a szimmetria szeretete, a szimmetria szeretete pedig emlékezés az örökkévalóságra.

- Mi a van?
- Van.
- Mi a volt?
- Van, de te azt hiszed, hogy már nincs.
- Mi a lesz?
- Van, de te azt hiszed, hogy még nincs.

A vallás a személyiség egységét érintő kétely terméke, a személyiség megváltozása - egyben az ember minden nagyságát és erejét emberfölöttinek és idegenként fogta föl, így önmagát kicsinyítette, saját két oldalát, a nagyon szánalmasat és gyengét, valamint a nagyon erőset és csodálatosat elválasztotta egymástól két szférára - az előbbit elnevezte embernek, a másodikat Istennek.

Az elme nem könyv, amit kedvére lapozgathat és tanulmányozhat az ember. A gondolatok nincsenek felvésve a koponya falára, hogy a behatoló megszemlélhesse őket. Az elme összetett, sokrétegű dolog - legalábbis a legtöbb ember elméje az.

Figyelmesen megvizsgáltam, mi vagyok én. Láttam, hogy el tudom képzelni: nincs testem, nincs világ és nincs tér, amelyben vagyok. De azért azt nem tudom elképzelni, hogy magam nem vagyok; ellenkezőleg, éppen abból, hogy azt gondolom, hogy más dolgok igazságában kételkedem, egészen világosan és bizonyosan az következik, hogy én vagyok. Ellenben mihelyt csak megszűntem volna gondolkodni, nem volna semmi alapom azt hinni, hogy vagyok, még ha igaz is volna minden egyéb, amit valaha képzeltem. Ebből felismertem, hogy olyan szubsztancia vagyok, amelynek egész lényege vagy természete a gondolkodás, amelynek, hogy létezzék, nincs szüksége semmiféle helyre, s amely nem függ semmiféle anyagi dologtól. Úgyhogy ez az én, azaz a lélek, amely által az vagyok, ami vagyok, teljességgel különbözik a testtől, sőt: könnyebben is lehet megismerni, mint a testet, s még akkor is egészen az volna, ami, ha test nem léteznék.

A halál mindenütt ugyanolyan, és végül minden filozófia a sírgödörbe vezet.