Ha a determinizmus igaz, akkor a jövő meg van határozva, ide értve minden jövőbeli gondolatunkat és cselekedetünket. És ha az ok-okozati törvények a kvantummechanikának vagy valami másnak köszönhetően a véletlennek is szerepet adnak, akkor sem mi határozzuk meg, hogy mi történjen. Nincs a kettőnek olyan kombinációja, ami kompatibilis lenne a szabad akarat népszerű elképzelésével.

A barátság nem létszükséglet, mint ahogyan nem az a filozófia és a művészet sem. Értéktelen a létfenntartás szempontjából, ugyanakkor egyike azon dolgoknak, amelyek értelmet adnak a létfenntartásnak.

Ez az élet egyik alaphelyzete. Mennyi ideig keresünk valamit, amiről azt gondoljuk, itt kell lennie? Legyen ez akár annyira konkrét, mint a padló a lábunk alatt, egy fiókkulcs, vagy elvontabb, amilyen az elégedettség vagy az öröm.

Csak egyetlen igazán komoly filozófiai kérdés van: az öngyilkosság. Ha meg tudjuk ítélni, hogy érdemes-e leélni az életet, akkor választ is adtunk a filozófia alapkérdésére.

Ha a természet mindentudó alkotója tudta volna, hogy művének tanulmányozása arra készteti az embereket, hogy kételkedjenek a létezésében és tulajdonságaiban, biztosan nem adott volna ilyen sok lehetőséget a természet tanulmányozására.

Lehet, hogy az egész világ kétfajta emberből áll - nevelőkből és alárendeltekből, azokból, akik bölcs intelmekkel irányítanak, és azokból, akik örömmel engedelmeskednek? És az egész élet nem más, mint valami vergődés a két véglet között, egyik szerepből a másikba, egyik rabságból a másikba? Gyermek és szülő, főnök és alárendelt.

Az ember egyebet se tesz itt, mint szellemi életlehetőséget teremt magának; bár úgy látszik, mintha azért dolgozna, hogy meglegyen a tápláléka, ruházata, és így tovább, ám ez mellékes, hiszen minden egyes látható falattal megkap egy másik láthatatlant is, minden egyes látható ruhával egy láthatatlan ruhát is, és így tovább. Ez minden emberlét igazolása. Látszatra mintha utólagos igazolásokkal teremtene alapot létezéséhez, ám ez csak pszichológiai tükörírás, élete valójában a kapott igazolásokra épül. Természetesen mindenkinek tudnia kell igazolni az életét (vagy halálát, ami egyre megy), ez alól nincs kibúvó. Látjuk, hogy minden ember éli az életét (vagy halja a halálát). Belső igazolás nélkül ez sem menne, senki nem képes igazolatlan életet élni. Ebből az embert lebecsülve, arra lehet következtetni, hogy mindenki igazolásokkal próbálja megalapozni az életét.

A materialista a világ felszínén él, ezért csak felületesen szabad gondolkoznia. A mélyben vannak azok a kérdések, amelyeket nem szabad föltennie: honnan származik az anyag és mi lesz vele... Ezért kényszerül arra, hogy az anyag örökkévalóságában higgyen. A materialisták "vallása" az a hit, hogy nem hisznek. Ez az istenhittel ellentétben vak hit. Ha a materialista gondolna a Kezdetre és Végre, látni kellene, hogy Semmi nem képzelhető el, sem a Kezdet előtt, sem a Vég után, ezért jól kellene ismernie, hogy a materializmus sem anyagi, hanem szellemi valóság.

A filozófusok szeretik azt mondogatni, hogy a filozófia egésze nem más, mint a Platón műveihez írt lábjegyzetek összessége. Szívből remélem, hogy nem így van, mert nem szolgálná a filozófia javát.

Egy emberi lény lehet egyszerre gép és ugyanakkor érző, szabad ágens, attól függően, hogy milyen célból beszélünk róla, mint ahogy egyszerre lehet adófizető, biztosítási ügynök, fogászati páciens vagy száz kiló súly a repülőgépen, attól függően, hogy milyen célból beszélünk róla.

A lény céljai meghatározásának hiányában tulajdonképpen az intelligencia fogalma maga is értelmetlen. Minden galócát zseninek tekinthetnénk, mert tökéletes pontossággal és hibátlan megbízhatósággal véghezviszi a mutatványt, hogy ott áll, ahol áll. Semmi sem akadályozna meg minket, hogy egyetértsünk Zenon Pylyshynnel abban, hogy a kövek okosabbak, mint a macskák, mert megértik, hogy odébb kell menjenek, ha beléjük rúgunk.

Nincs olyan társadalom, amely egyszerre igazságos, szabad és egyenlőséget megvalósító lenne. Ha igazságos, akkor a többet dolgozó emberek többet halmoznak fel. Ha szabad, akkor az emberek gyermekeiknek adják vagyonukat. De ebben az esetben nem lehet egyenlőség, minthogy egyes emberek gazdagságot fognak örökölni, mások viszont nem.

A vallás és a filozófia mentális eszközök alkalmazása olyan problémákra, amelyek megoldására nem lettek felkészítve.

Nem gúnyolódunk azon, milyen esetlenül mozog a sas a földön, és nem háborgunk azon, milyen rosszul hall a szemünk, mert tudjuk, hogy egy konstrukció csak akkor lehet kiváló egy dologban, ha másokban engedményeket tesz. Az örök rejtélyek okozta zavarodottságunk lehet az ár, amit azért a kombinatorikus elméért fizettünk, amely a szavak és mondatok, elméletek és egyenletek, versek és dallamok, viccek és történetek világát megnyitotta előttünk, vagyis éppen azon dolgokét, amelyekért érdemes elmével rendelkeznünk.

Ma egészen más történik... A közhatalom a tömegek egy-egy képviselőjének a kezében van. Ezek annyira hatalmasok, hogy minden oppozíciót széttörtek. Annyira és oly ellentmondás nélkül a közhatalom urai, hogy nehéz volna a történelemben a kormányzás még egy ily hallatlan példájára találni. És kétségtelen, hogy ez a kormányzat, ez a közhatalom egyik napról a másikra él... Nem tudja, hogy hová tart, mert hiszen valójában nem is tart sehová... az ily hatalom szerepe pusztán egy-egy óra nehézségeinek a lebírására szorítkozik; nem megold, hanem elodáz, felhasználva mindazokat az eszközöket, amelyek a rendelkezésére állanak, noha a következő óra mind nagyobb veszélyei éppen így halmozódnak fel. Ilyen mindig a közhatalom, valahányszor azt a tömegek közvetlenül gyakorolják. A tömeg élete tervtelen és a szelek martaléka... És ez az ember dönt korunkban.