Legfőbb kívánságom mindig az volt, hogy megtanuljam az igazságot megkülönböztetni a tévedéstől, avégből, hogy tisztán lássam, miképpen kell cselekednem, s biztonsággal haladhassak előre ebben az életben.

Véleményeink nem azért különböznek, mert egyikünk okosabb a másiknál, hanem mert különböző utakon jár az eszünk.

Őrizkednünk kell attól, hogy saját magunk jelentőségét túlbecsüljük.

Nem lehet olyan különös és valószerűtlen dolgot kigondolni, amelyikről valamely filozófus ne beszélt már volna.

Figyelmesen megvizsgáltam, mi vagyok én. Láttam, hogy el tudom képzelni: nincs testem, nincs világ és nincs tér, amelyben vagyok. De azért azt nem tudom elképzelni, hogy magam nem vagyok; ellenkezőleg, éppen abból, hogy azt gondolom, hogy más dolgok igazságában kételkedem, egészen világosan és bizonyosan az következik, hogy én vagyok. Ellenben mihelyt csak megszűntem volna gondolkodni, nem volna semmi alapom azt hinni, hogy vagyok, még ha igaz is volna minden egyéb, amit valaha képzeltem. Ebből felismertem, hogy olyan szubsztancia vagyok, amelynek egész lényege vagy természete a gondolkodás, amelynek, hogy létezzék, nincs szüksége semmiféle helyre, s amely nem függ semmiféle anyagi dologtól. Úgyhogy ez az én, azaz a lélek, amely által az vagyok, ami vagyok, teljességgel különbözik a testtől, sőt: könnyebben is lehet megismerni, mint a testet, s még akkor is egészen az volna, ami, ha test nem léteznék.

A filozófiáról csak ennyit mondok: láttam, hogy évszázadokon át a legkitűnőbb elmék foglalkoztak vele, s mégsem található benne csak egy dolog is, melyről ne vitatkoznának, mely tehát kétséges ne volna.

A legnagyobb lélek csakúgy képes a legnagyobb vétkekre, mint a legnagyobb erényekre; s akik lassan mennek, de mindig az egyenes úton maradnak, sokkal tovább érhetnek, mint akik szaladnak, s az egyenes útról letérnek.

A tudomány arról szól, hogy milyen a világ, a vallás pedig arról, hogy milyennek kellene lennie a világnak.

Intuíción nem az érzékek változó tanúságát, vagy a helytelenül társító képzelet csalóka ítéletét értem, hanem egy tiszta és figyelmes elmének annyira könnyű és határozott felfogását, hogy ahhoz, amit megértünk, semmiféle további kétely nem fér.

Mi vagyok tehát én? Gondolkodó dolog. Mit jelent ez? Nyilvánvalóan kételkedő, megértő, állító, tagadó, akaró, nem-akaró, de ugyanakkor elképzelő és érzékelő dolgot is.

Nyilvánvalóan mindaz, amit egészen mostanáig teljesen igaznak fogadtam el, vagy az értékektől, vagy az érzékek közvetítésével jutottak el hozzám. Ezeket azonban olykor csaláson kaptam rajta, márpedig a körültekintő okosság azt követeli, hogy sohase bízzunk meg teljesen azokban, akik akár csak egyszer is rászedtek már bennünket.

Minden jó könyv olvasása olyan, mintha elmúlt századok legderekabb embereivel, kik e műveket írták, beszédbe ereszkednénk, mégpedig válogatott beszédbe, mert csak legjobb gondolataikat közlik velünk.

Amit józan értelemnek vagy észnek nevezünk -, természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek okosabbak másoknál, hanem azért, mert gondolataik különböző utakon járnak s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük. Nem elég ugyanis, hogy valakinek jó esze legyen; a fő dolog az, hogy azt jól használja.

A kétely a bölcsesség kezdete.

Nincsen semmi, ami igazságosabban van elosztva az emberek között, mint a józan ész; mert mindenki azt hiszi, jutott neki belőle.