Az Időtlen vagyunk, mely időként és változásként jeleníti meg önmagát. A világ nem egy sötét, hanem egy gyönyörű festmény, és a kép a jelenlegi fényednek megfelelően változik. Amint egyre tudatosabbá válsz az Igazságra, az univerzum tündöklését fogod látni mindenben, amire tekintesz.

Az elmélet és a konyhakövön kibontakozó gyakorlat között gyakran áthidalhatatlan szakadék tátong.

Azért, mert nem lát tovább az orránál, még nem biztos, hogy az élet nem tapintható, a mindennapoktól eltérő dolgai nem is léteznek.

Nem lehet olyan különös és valószerűtlen dolgot kigondolni, amelyikről valamely filozófus ne beszélt már volna.

Ha mindennek oka kell legyen, akkor Istennek is oka kell legyen. Ha létezhet bármi, aminek nincs oka, az a valami éppúgy lehet a világ, mint Isten.

A nagy műveltség visz a tudatlanságba, mert ha a műveltség nem a hitre támaszkodik, az ember egy bizonyos ponton csak a dolgok matematikáját látja. És ennek a matematikának a harmóniáját tekinti istenének, elfelejtve, hogy maga az Isten teremtette ezt a matematikát és ezt a harmóniát.

Ha visszanézel majd húsz év múlva az életedre, mit fogsz mondani, mi volt az értelme? Erre a nagyon fontos kérdésre szinte senki nem tud válaszolni.

A csodák nem a természet törvényeinek ellentmondó dolgok; csak azért gondoljuk, hogy azok, mert nem ismerjük a természet törvényeit.

A logika nem minden. Egy eszme követéséhez az embernek szívre is szüksége van.

Annak a kisgyermeknek a helyzetében vagyunk, aki bemegy egy hatalmas könyvtárba, amely számtalan, különböző nyelven írt könyvvel van tele. A gyermek tudja, hogy valakinek meg kellett írnia azokat a könyveket. De hogy hogyan, az számára elképzelhetetlen. Nem érti a nyelveket, amelyeken a könyvek íródtak. Homályosan gyanít valami misztikus szabályt a könyvek elrendezésében, de nem tudja, mi az.

Amint megfogalmazunk valamit, már körül is határoltuk. És minden kerítés szűk. A felbukkanó eldönthetetlen problémák kibújnak alóla.

Mindenki eltéved egyszer. Vannak, akik rossz vonatra szállnak, rossz helyen fordulnak be az úton, félrelépnek a sötétben, gödörbe esnek, rossz emeleten lépnek ki a liftből, vagy eltévednek az uszodában, amikor fáradtan keresik a partot a folyton mozgó emberfejek között. Minden eltévedés a káosz létét bizonyítja, a világ játékos-gonosz fintorral csavarodik egyet, ami kívül volt, az belülre kerül, ami belül volt, az lesz a különleges. Az ember előbb vagy utóbb megtanulja, hogy a valami, amit térnek nevez, értelem nélküli üresség csupán.

Az, hogy a csoda egyszeri és megismételhetetlen, nem jelenti azt, hogy nem fordulhat újra elő. Előfordulhat, hogy egy csoda megismétlődik, és akkor is ugyanolyan rejtélyes és reprodukálhatatlan, mint korábban volt.

Aki húszévesen nem kommunista, annak nincs szíve, aki harmincévesen kommunista, annak nincs esze.

Mulandó minden, buborék és pára,
Ne adj, ne hajts a szerencse szavára.
Jólét, öröm: árnyék a tenger habján,
Ujjong a kapzsi téves hitet vallván.