Amikor a tudományra vonatkozó filozófiai gondolatokat átrángatják más területre, rendszerint teljesen el is torzítják őket.

Senki sem érti a világot, amelyben él, de némelyek jobban feltalálják magukat, mint mások.

Egyetlen rejtélynek sem árt, ha egy kicsit többet tudunk róla.

A tudomány a szakértők véleményével szembeni szervezett szkepticizmus.

Nem vagyok felelős azért, hogy megfeleljek mások várakozásainak, nem vagyok felelős azért, hogy olyan legyek, amilyennek mások hisznek - az ő hibájuk, nem az enyém!

Csak egy életünk van, és ebben az életünkben mindannyian tévedünk eleget, és idővel tanulunk is a hibáinkból - de addigra már lassan vége az egésznek...

Minden tudós egyetért abban, hogy egy olyan kérdés - bármely kérdés, lehet filozófiai, vagy másmilyen - amelyet nem lehet olyan formában megfogalmazni, hogy azt kísérleti úton tesztelni lehessen (vagy egyszerűbben fogalmazva, amelyet nem lehet úgy megfogalmazni, hogy: mi lesz, ha ezt megteszem?), az nem tekinthető tudományosnak; az kívül esik a tudomány tartományán.

A tudományos fogalmazványok mindegyike valahol az abszolút téves és abszolút igaz közötti felosztásos skálán helyezkedik el, de sohasem annak valamelyik végén.

Az igaznak a hamistól kísérlet vagy tapasztalat útján történő szétválasztása, valamint az ezzel az elvvel összhangban keletkező ismerethalmaz, ez a tudomány.

Ha valamilyen okod van arra, hogy valami nagyon komoly dolgot csinálj, és elkezdesz azon dolgozni, akkor időről időre körül kell nézned, és megfontolni, hogy az eredeti motívumok még helyesek-e.

Minden érdekessé válik, ha elég mélyen elmerülünk benne.

Az egyik napon meg vagyok róla győződve, hogy létezik egy bizonyos típusú szimmetria, amelyben mindenki hisz, másnap viszont igyekszem rájönni annak következményeire, hogy mégsem létezik, és akkor engemet kivéve mindenki bolond. De jó tudósoknál megvan az a szokatlan dolog, hogy ha bármit csinálnak is, mialatt azt végzik, ők sosem olyan biztosak önmagukban, mint amilyenek mások szoktak lenni. Ők tudnak folyamatos kételyben élni, azt gondolva, hogy "lehet, hogy ez így van", mialatt azon dolgoznak, és egész idő alatt tudják, hogy "lehet, hogy ez így van". Sok ember ezt nehezen viseli el; azt gondolják, ez közönyt vagy ridegséget jelent. Ez nem ridegség! Ez sokkal mélyebb és melegebb megértést jelez, és azt jelenti, hogy az ember áshat olyan helyen, ahol ideiglenesen meg van győződve arról, hogy ott megtalálja a keresett feleletet, és amikor valaki arra jár és azt mondja: "Látta már, hogy odaát mi jött elő?", akkor felnéz, és azt mondja: "A mindenit! Rossz helyen ások!" És ilyen eset mindig előfordul.

Vehetjük a probléma fontosságát, és szorozzuk meg a megoldás esélyével. Ha eltaláljuk ezeknek a tényezőknek a helyes kombinációját, nem fogjuk életünket azzal eltölteni, hogy nem jutunk semmire egy problémával, vagy esetleg megoldunk egy sor apró problémát, amit mások ugyanolyan jól megtehettek volna.

Szükséges, hogy megtanuljuk mind a múlt elfogadását, mind az elvetését, olyasféle mérlegelés alapján, amely jelentékeny szakértelmet kíván. Valamennyi tárgy közül egyedül a tudomány foglalja magában azt a tanítást, hogy a megelőző generációk legnagyobb tanítóinak tévedhetetlenségébe vetett hit nagy veszélyt jelent.

Egy területen, amely olyan bonyolult, hogy még a valódi tudomány sem képes azon eligazodni, bizonyosfajta régi vágású életbölcsességre kell támaszkodnunk, a határozott szókimondásra. Igyekszem a piramis alján oktatókat arra ösztönözni, hogy legyen némi reményük, és hétköznapi értelemben vett önbizalmuk, és természetes intelligenciájuk. Lehet, hogy a szakértők, akik önöket vezetik, rosszak.