Amikor Darwin elképzeléseit előterjesztette, a genetika, mikrobiológia és a biokémia tudománya még nem létezett. Ha ezeket a tudományokat már Darwin előtt is felfedezték volna, akkor ő maga is könnyedén belátta volna, hogy elmélete teljesen tudománytalan, és a továbbiakban meg sem kísérelt volna ilyen alaptalan kijelentésekkel előállni. A fajokat meghatározó információ már ott van a génekben, és teljesen lehetetlen, hogy a természetes kiválasztódás során, a gének megváltozásával jöjjenek létre új fajok.
A modern tudományos felfedezések azt bizonyítják, hogy az elterjedt hit, mely szerint a darwinizmusnak köze lenne a tudományhoz, igencsak hibás. A tudományos bizonyítékok teljes mértékben cáfolják a darwinizmust, és azt fedik fel, hogy létezésünk forrása nem az evolúció, hanem a teremtés.
Ez a filozófia csak az anyag létezését fogadja el, az embert különböző anyagok puszta keverékének tekinti. Azt állítja róla, hogy nem több, mint egyfajta állat, és létezésének egyetlen célja pedig a "küzdelem". Ez a materializmus.