Aki szánja az áldozatát, szenvedjen. Nagy elme és mély érzés szenvedésre, fájdalomra kötelez. Az igazán nagy emberek, azt hiszem, igen nagy fájdalmat hordoznak ezen a földön.

Nem számít, kik vagyunk, nem számít, milyenek a körülményeink. Az érzéseink és érzelmeink egyetemesek.

Az agy olyan, mint a szív: oda húz, ahol megbecsülik.

A világ minden nyomorúsága ebben rejlik, hogy sose érezzük azt, amit másnak okozunk.

A nyugtalanságot, a szorongást, a feszültséget és az aggódást - valamennyi a félelem különböző formája - a túl sok jövő és a nem elegendő jelen okozza. A bűntudatot, a megbánást, a neheztelést, a sérelmeket, a szomorúságot, a keserűséget és a nem megbocsátásnak valamennyi formáját a túl sok múlt és a nem elegendő jelen okozza.

Hiszek a nevetés és a sírás erejében, mert mindkettő a gyűlölet és a terror ellenmérge.

Az élményt azonban nem szabad összetéveszteni a merőben érzelmi hangulattal, amelyből hiányzik a megértés törekvése. Az igazi élményben a tudatos megismerés éppen olyan nélkülözhetetlen elem, mint az ösztönös beleérzés.

A nagy gondolatok a szívből fakadnak.

Az elme számol, a lélek sóvárog, a szív pedig tudja, amit tud.

Ilyen pillanatokban ezernyi érzelgősség fordul meg a fejemben, de pusztán önfegyelem kérdése, hogy hallgassak róluk. A tilalom a gondolatokra nem, csakis a szavakra vonatkozik, melyek kimondva feltétlenül elveszítenék jelentőségüket, varázsukat. Legfeljebb lemeztelenítenék az érzést, kifejezni úgysem tudnák.

Minden tud csalni, de a hang színe, az nem... Az őszinte és leleplez minden érzést.

Az beszél többet, aki kevesebbet érez.

A szenvedélyek alkotnak és rombolnak mindent. Ha az ész uralkodna a földön, semmi sem történne rajta.

Amit a szem nem lát, a szív azt is érzi.

Az ész nem sokáig tudja játszani a szív szerepét.