Az én szememben minden palota a hivalkodás oktalan, ízléstelen, szörnyű megtestesülése. Ha felidézem magamban Versailles-t, a Kremlt, Postdamot, a Buckingham Palace-t és a többi hasonló mauzóleumot, történelmi érdekességük ellenére is az az érzésem, hogy pusztán az emberi nagyképűség emlékművei.

Nem tudom elhinni, hogy létünk értelmetlen és véletlenszerű, amint azt néhány tudós el szeretné hitetni velünk.

Az emberek arcára mosolyt fakasztani, szemükbe könnyet csalni, a legnagyszerűbb dolog a világon.

Búcsúzni annyi, mint egy kicsit meghalni.

Az ember valódi személyisége akkor mutatkozik meg, amikor részeg.

Ádám találta ki a házasságot, a szabadalmat azonban Éva szerezte meg a találmányra.

Minden élőlény között csak az ember tudja előre, hogy meg fog halni, mégis, egyedül az ember tud nevetni. Megnevettetni az embert annyi, mint elterelni figyelmét a halálról.

Hiszek a nevetés és a sírás erejében, mert mindkettő a gyűlölet és a terror ellenmérge.

Semmi sem állandó ebben a fránya életben, még a bajaink sem.

Végül is minden csupán rögtönzés.