Mindenkinek, aki nagyon valamilyen, büdösül népes az ellentábora.

A gyűlölet gonoszságot terem, s a gonoszság az élet ellensége.

Senki se születik úgy, hogy gyűlöl egy másik személyt a bőrszíne vagy a származása vagy vallása miatt. Az embernek meg kell tanulnia gyűlölni, ha képes a gyűlöletet elsajátítani, akkor meg lehet tanítani a szeretetre, mert a szeretetet az emberi szív sokkal természetesebbnek érzi, mint az ellentétét.

A gyűlölet éppoly erővel köthet össze embereket, mint a szeretet.

Vicces, miként gyűlölnek meg, ha sikeres vagy. Bár ne így lenne. Csodálatos lenne úgy élvezni a sikert, hogy az ember ne látná azokat a tekinteteket maga körül.

Testvérek is gyűlölhetik és megvethetik egymást. Ilyesmi előfordul, bármilyen borzasztóan is hangzik. De az ember nem beszél róla. Jobb eltussolni. Jobb nem is tudni róla.

A hőssel könnyű azonosulni, mert róla tudni lehet, kicsoda, miről álmodik és mitől fél. A főgonosz egyszerűen gonosz, és kész, róla csak azt tudjuk meg, hogy rosszra vágyik, hatalomra, bosszúra, pénzre éhes. De hogy miért... A főgonosz akadály, amelyet le kell győzni, vagyis igazi happy end, amikor a végén a hős leszámol a rosszal. Mert a főgonosznak nincsenek indítékai, álmai vagy kétségei, voltaképp nem is ember...

A gyűlölet nem állhat meg egymagában. Szüksége van a szeretetre is, hogy éltesse és ösztökélje, vagy - akár a fegyver ravasza - kipattantsa, lángra lobbantsa.

Sosem követem el azt a hibát, hogy olyanokkal vitatkozzam, akiknek nem adok a véleményére.

Ha valaki "rossz szemmel néz rád", gyűlöl, megvet, irigyel vagy utál, a legrosszabbat hozza ki belőled.

Addig mondják, hogy ostoba vagyok, míg kezdem nem érteni a leckét; addig mondják, hogy gyáva vagyok, míg valóban félni kezdek; addig mondják, hogy bűnös vagyok, míg kezdem fölfedezni magamban a "bűnös gondolatokat" - sőt néha már piszkos kis tettekre is elszánom magamat. Megállítani pedig ezt a torzító folyamatot igen nehéz, mert ha elhatározom, hogy egy rosszindulatú kritika ne hasson rám, a puszta önvédelem is rengeteg energiát emészt föl, arról nem is szólva, hogy aki túlságosan el van foglalva önmaga megvédésével, az nem képes igazi önismerettel foglalkozni - nem tud saját magának igazságos bírája lenni. Ha mások bántanak, nem marad erőm benső háborúm megvívásához. Az ártatlan áldozat szerepébe merevedek, és természetesen visszagyűlölök. Vagyis gyűlölködő leszek magam is.

Aki sokáig él a gyűlölet légkörében, előbb-utóbb s tán csak alig észrevehetően, de tényleg gyűlöletre méltóvá válhat.

Ha én gyűlöletesnek látlak, mondjuk, azért, mert sok "nem-szeretem" tulajdonságomat rád vetítem, azt te nem úgy éled meg, hogy a homlokodon, mint egy mozivásznon, látszik majd a rád vetített torzképem, hanem el is torzítalak téged. Bemocskollak.

Fegyvertelennel nem vívok szellemi párbajt.

Ha két férfi egy fedél alatt él, érintkezésükben rendszerint megőrzik a durva udvariasság egy bizonyos fajtáját, legyőzve a lappangó ingerültséget, amit egymás iránt éreznek. Ha két férfi magára marad, állandóan közel állnak ahhoz, hogy összeverekedjenek, és ennek tudatában is vannak.