A gyűlölet a gyengék haragja.

Vannak rosszmájú, szemtelen, az irigység maszlagával megkent és a gyűlölet mérgébe mártott kiszólások: ezek váratlan villám módjára röpítenek ki más rokonszenvéből és becsüléséből.

Ne oly vágtatva, még jókor beéred,
Talán előbb, a célt, hogysem reméled,
És sírni fogsz majd, látva, hogy mi dőre,
Míg én kacaglak. - Menjünk hát, előre!

Az együttérzés alapja annak megértése, hogy mindenki szenved, még az is, akire a legjobban haragszunk.

Mások önzése láttán megrökönyödünk, mintha csak nekünk volna jogunk ahhoz, hogy önzők legyünk.

Nézz jól a szemébe annak, akit utálsz, és használd ki a lehetőséget, győzd le iránta támadt indulatodat. Fojtsd el a haragod, és fejlessz magadban együttérzést. De ha túlságosan idegesítőnek és visszataszítónak találod azt az embert, nem bírsz vele egy fedél alatt maradni, akkor jobb, ha azonnal megkeresed a kijáratot. Van egy szabály: ha nem érzel magadban túl erős indulatot, viseld el, akit utálsz. Ha elég nyugodt vagy, ne térj ki az ütközések elől. De ha nem tudod elhárítani az indulataidat, térj ki, húzódj félre, és magadban dolgozz magadon. Győzd le a haragod, és válj együttérzővé.

Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.

Szörnyű energia és erő kezdett gyülekezni benne, amely megragadta érzelmeit, a harag tömör botjává kovácsolta őket, és egyetlen szót véset erre a botra: bosszú!

Az ember gonosz és bosszúálló lény. Igenis beleköp abba az immár üres tányérba, amiből tegnap még jóízűen vacsorázott. Újra vágyik a nagyszerű ízekre. S ez a vágy a ragaszkodás!

S aggódva nézi mind, ki szeretni szeretné,
vagy, látva, mily nyugodt, s csodálva, van aki
gyötörni kezdi, hogy jaja szavát vehetné
s kegyetlen ösztönét próbálja rajta ki.

Valószínűleg az emberi kapcsolatokban a rendetlenség, a rendezetlenség fokozatosan bűnné tud válni. Mindez elsősorban jó- vagy rosszindulat, esetleg közöny, nemtörődömség, gyakran valós vagy vélt sérelmek nyomán keletkező bosszúvágy, kegyetlenséggel és gyűlölettel teli megtagadása és elszakítása mindennek, ami egykor szép és jó volt egy kapcsolatban.

Élet ez?! Ez?! A harag, gyűlölet, gonoszvágy? Ezek a szánalmas vonások főként a lidércekre jellemzőek, akik abszolút nem tekinthetők sem élőnek, sem embernek. Egy Fulghum nevű író szerint nem az élet értelme a fontos, hanem az életben rejlő értelem.

Ha ellene vagy, mellette vagy.

Addig nem tudsz továbblépni, míg a gyűlölség tölti ki napjaidat. Sokan megfeneklenek az irigységben, haragban, féltékenységben. Mire mennek vele?

A legjobb jellemek a cinikusak, a legkevésbé elviselhetők az idealisták. A jámbor emberek oly ritkán képesek megértésre.