Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?
Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el,
S ha nem teszed meg, esküdj édesemmé
És nem leszek Capulet én se többé.

Miként minden bölcs ember fia tudja, az utazások a szerelmesek egymásra találásával végződnek.

A pokol üres, mert minden ördög a felszínen van.

De megtanultam s áll a lecke: méreg
A gyógyszer is szépséged betegének.

Hazug szív sikeréhez hazug arc kell.

Fáradt vagyok, ringass el, ó, halál:
Az érdem itt koldusnak született.

Féltékenységtől őrizkedj, uram!
A zöldszemű szörny koncán kéjeleg,
Csámcsogva fal föl! Ó, még boldog az,
Ki megcsalatva nem szeret tovább,
De poklot jár, ki kétkedik, rajong,
Gyanakszik - és halálosan szeret.

Szent őrületben a költő szeme
Földről az égre, égből földre villan,
S mig ismeretlen dolgok vázait
Megtestesíti képzeletje, tolla
A légi semmit állandó alakkal,
Lakhellyel és névvel ruházza fel.

Nem élhetem meg az új híreket;
De íme, jóslok; Fortinbrasra száll
Az ország; övé haldokló szavam.
Beszéld el ezt neki, s minden körülményt,
Mi okozá. A többi, néma csend.

Több dolgok vannak földön és egen,

Horatio, mintsem bölcselmetek

Álmodni képes.

Gyarlóság, asszony a neved.

Kizökkent az idő; - ó kárhozat!
Hogy én születtem helyre tolni azt.

A méz is
Csömörletes, mihelyt túlontúl-édes.

Kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel
Elveszti önmagát, el a barátot;
Viszont, adósság a gazdálkodás
Hegyét tompítja.

Add mindenkinek a füledet, de csak keveseknek a hangodat!