Oly szövetből
Vagyunk, mint álmaink, s kis életünk
Álomba van kerítve.

Mi sajátunk, méltón nem becsüljük
Míg élvezzük, de hogyha elveszítjük
Tódítjuk értékét és megtalálunk
Oly érdemet, mi benne föl se tűnt,
Míg a miénk volt.

Mankón halad az idő, míg a szerelem minden jogának birtokában nincs.

Az öröm leghívebb szószólója: a csend. Alig volnék boldog, ha volna rá szavam.

S mily remekmű az ember! Mily nemes az értelme! Mily határtalanok tehetségei! Alakja, mozdulata mily kifejező és bámulatos! Működésre mily hasonló angyalhoz! Belátásra mily hasonló egy istenséghez! A világ ékessége! Az élő állatok mintaképe!

De légy nyugodt: ha az a zord parancs
Engem könyörtelenül sírba ránt,
Ebben a könyvben lesz még némi rang,
És veled marad emlékem gyanánt.

Eszközzel őrizni emlékedet
Az volna, hogy elfelejtettelek.

Oh! kedvesem, hol s merre jársz már?
Oh! jöszte, hallgass: híved itt vár,
Mély s magas hangon dalol.
Ne kóborolj, szép ledérke:
Szeretőké a nap vége,
Okos ember tudja jól.

Lehed mézét kiszívta a Halál,
De nincs hatalma a szépségeden.

Dögvész mindkét családra.
Ők tettek engem férgek ételévé.

Minden nap éj, míg nem látlak, barátom,
S az éj fénylő nap, ha meghoz az álom.

Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig.

Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
Következik, hogy ál máshoz se léssz.

Idő! te bontogasd ki ezt, nem én;
Ez a bog nékem szerfelett kemény.

Én, kit letört a sors és annyi bánat,
Vigaszt szíved hűségében lelek.