Hiszen tudja, hogy egy fogékony, finom léleknek milyen szüksége van menedékhelyre. Ebben a mi viharzó századunkban a gondolkozó ember számára egyenesen életszükséglet, hogy legyen egy zuga, bármilyen szerény is, ahol egyedül lehet.

Nincs szomorúbb a világon, mint az, hogy nagyon gyakran gyanakszunk embertársainkra minden igazi ok nélkül.

Egyik hátránya annak, ha valaki a tettek embere, és a gyöngédebb érzésekkel szemben áthatolhatatlan, hogy a megpróbáltatás perceiben a Természet szépségei nem tudják csillapítani a szív gyötrelmét.

Az élet alapos ismerői közül legtöbben azt mondják, hogy e világon a boldogság főként az, hogy úgy kell venni az életet, amilyen. Annak az embernek példája, aki e felfogást, mondhatni, tökélyre vitte, egy kiváló arab író elbeszélésében található. Ez egy utazóról szól, aki egy szép délután elaludt a pázsit ama részén, amely egy makkocskát tartalmazott. Felébredve azt tapasztalta, hogy teste melegétől a makk kicsírázott, ő pedig vagy húsz méternyire a földtől, egy hatalmas tölgy legfelső ágai között volt. Képtelen lévén lejönni, nyugodtan nézett szembe a ténnyel. Így okoskodott: "A körülményeket nem tudom alárendelni az akaratomnak, tehát az akaratomat fogom alárendelni a körülményeknek. Ennélfogva itt maradok." Úgy is tett.

Szép, szép a buzgalom, de az elhamarkodottság buta dolog.

Ha meggondoljuk, milyen csodálatos is a természet kérlelhetetlen kiegyenlítődési törvénye! Ahelyett, hogy irigyeljük szellemi fölényben levő embertársainkat, jobban tennők, ha meggondolnák, hogy ezekért a kiváló képességekért mindig valamilyen megfelelő bűnhődés jár.

A legkanyargósabb folyam is beleömlik végül a tengerbe.

Az életben szükséges, hogy különbséget tudjunk tenni a Valószínűtlen és a Lehetetlen közt.

A részvét, a legkiválóbb szakértők szerint, egyike a legértékesebb érzéseknek, amiket egy udvarló az imádott hölgy szívében kelthet.

Minden kimondott és leírt szók legszomorúbbika a "volna".

A látszólag legérthetetlenebb jelenségeknek is mindig van valami magyarázata.