Mind követünk el hibát, így legjobb, ha szépen megfeledkezel róla. Ha megbánjuk, amit tettünk, és tanulunk belőle, és nem követjük el ismét, és nem rágódunk rajta, akkor semmi baj.

Nagymama szerint a koromhoz képest kicsi vagyok, és csakis azért, mert nem eszem elég zabkását. Én igazán igyekszem, de nagymama úgy megrakja a tányérom... ő aztán nem sajnálja tőlem az ennivalót. Tudja, tanárnő, mióta a vasárnapi iskolából hazafelé menet az imádkozásról beszélgettünk... amikor azt mondta, hogy minden nehézségünket meg kell valljuk Istennek... azóta minden este azért imádkozom, hogy Isten adjon erőt, hogy az utolsó szemig meg bírjam enni a reggeli zabkásám. De eddig még egyszer sem sikerült; ki tudja, miért... vagy kevés az erőm, vagy túl sok a kása.

Szükségünk van eszményekre, és meg is kell próbálnunk azok szerint élni, még ha nem is mindig sikerül. Az élet sivárabb lenne nélkülük, míg velük nagyszerű és remek.

Nehéz a gyermekkor régi jó szokásáról egykettőre lemondani... főleg, ha az ember tizennégy évig volt kicsi, és csak szűk három éve nagy!

Minden, aminek értelme van, kínlódással jár.

Tudom, hogy nincs nemesebb törekvés, mint tudást nyújtani, de én mégsem igazán erre vágyom... inkább azt szeretném, ha a segítségemmel jobban éreznék magukat... több örömöt vagy boldog gondolatot szeretnék az életükbe lopni, amelyben nem lenne részük, ha nem születtem volna meg.

A fantázia csapongása olyan, mint a lepke... mielőtt rabul ejthetnéd, tovaszáll.

Mindenkiben van valami jó, csak meg kell találni. Egy tanárnak kötelessége a jót megkeresni és kibontakoztatni.

Tudom, hogy ha egyszer elszántad magad, keresztülviszed, amit a fejedbe vettél. Te már csak olyan vagy, hogy mindig mindent végigcsinálsz.

Mindig azokhoz kötődünk a legerősebben, akiknek szükségük van ránk.

Az élet nem hagyja, hogy elmerüljünk a nyomorúságban. Folyton azon töri magát, hogy jól érezzük magunkat... és ez sikerül is neki, még akkor is, ha mi elszántan igyekszünk boldogtalanok és romantikusak lenni.

Amit látunk, az könnyen semmivé foszlik, de amit megálmodunk, az örök.

Milyen jó, ha az embert becsvágyak fűtik! Még szerencse, hogy nekem annyi van. És az egészben az a legjobb, hogy soha nem fogyok ki belőlük! Amint elérem az egyik célt, már ott ragyog előttem a másik. Ettől olyan érdekes az élet.

Annyi ellentmondásos Anne lakik bennem. Néha már-már azt hiszem, ezért is vagyok annyira rakoncátlan. Ha csak egyféle Anne lenne, feleannyi gondom se volna, de az élet feleolyan érdekes lenne csak.

Feleolyan izgalmas sem lenne, ha mindent ismernénk, nem? Akkor nem maradna tere a képzeletnek.