Ha rövid időre is, néha nem árt megtorpanni, hátranézni, nyugodtan áttekinteni a megtett utat, és talán - miért is ne? - örülni neki, hogy eljutottunk idáig.

Tudd, hogy mit tudsz, és mi mindent nem tudsz, mert így lehetsz gazdagabb attól, amit mások tudnak.

Nincs súlyosabb büntetés, mint arra ítéltetni, hogy csak annyit tudjon az ember, amennyit már tud. Ez a gőgösök börtöne.

Ha tévelygés nélkül akarunk célba érni, tudnunk kell a mellékes elé helyezni a fontosat.

Az emberi kapcsolatok fokmérője nem az, amennyit engedni tudunk, hanem az, amit képesek vagyunk megosztani egymással.

Mosolyogj, valahányszor teheted, mosolyogj akkor is, ha nehéz, és meglátod, semmi sem állhat örömöd útjában, még az sem, ha néha bizony sírnod kell, annyira fáj valami.

A vicc, a tréfa, a humor mindig tartalmaz váratlan elemet, vagyis frissen tartja az elmét, felkészítve arra, hogy bátran szembehelyezkedjen a logikával, és felrúgja az észjárás szabályozott, egyformán ismétlődő mintáit.

Mosolyogjunk, de ne tagadjuk a problémákat, ne meneküljünk előlük; azt fejezze ki a derű, hogy tetteinket a józan ész irányítja.

Önismereti törekvésünk nem csupán magánügy, és már csak azért sem zárkózhatunk el a többiek véleménye elől, mert szükségünk van rá. Nézetünk kiegészíti önmagunkról alkotott képünket, segít látni mindazt, ami vakfoltunkra esik.

Bár nem mindig választhatjuk meg, mi történjék, azt igenis eldönthetjük, hogy miként cselekedjünk a történések fényében.

Csak az önmagunkkal ápolt jó viszonyra alapozva alakíthatunk ki és tarthatunk fenn építő kapcsolatot másokkal. Ami igen jól kifejezi, hogy bizonyos mértékű önzés nemcsak egészséges, hanem szükséges is.

Életutunkon rengetegszer érünk holtpontra, ahonnan nincs visszatérés, helyzetekbe, ahová valami jóvátehetetlen, nagy tévedés juttatott. Ilyen pillanatokban érdemes felidéznünk ezt a lépést. Az elhatározást, hogy újrakezdjük.

Aki panaszkodik, közben semmit sem tesz, de nem is tud, mert a panaszkodás felemészti a cselekvéshez szükséges energia jelentős részét.

A társadalom rendszerint keményen büntet mindenkit, aki vakmerően ellene szegül, aki derűs nyugalommal szabadnak nyilvánítja magát, és önállóan akar dönteni, aki kihívóan semmibe veszi a társadalmi elvárásokat, vagy aki pimaszul magyarázatot követel a hatalom birtokosainak magatartására.

Sokszor döntő a kívülről jött biztatás, ösztönzés, hogy újból hinni tudjuk: jobb lehet, és jobb is lesz, ami jön; a gondolat, a mondat, a szó, képes robbanásszerűen pozitív hatást gyakorolni az egyénre.