Nem bízom az állandóan panaszkodó emberekben, de azokban sem, akiknek semmi nem elég jó, és minden bajukért mindig másokat hibáztatnak.
Ki kell nyitnunk a fülünket, meg kell hallgatnunk, hogyan vélekednek rólunk mások. Aki vállalja ezt, egyúttal azt is megtudja, ki képes a szemébe mondani, amit róla és a viselkedéséről gondol. Gyakran csak így válhatnak az egyén számára is hozzáférhetővé olyan személyiségvonások, amelyeket - mert szeme vakfoltjára estek - eddig nem látott.
A legveszélyesebb úgy élni, hogy az ember semmit sem kockáztat.
Egész idő alatt tudtam, ki mindenki nélkül nem tudnék élni, de harmincéves koromig nem jöttem rá, hogy elsősorban önmagam nélkül nincs tovább élet. Érdekes volt belátni, hogy valóban nehéz lenne élni számos dolog és ember nélkül, de az új felfedezésen ez mit sem változtatott. Lehetetlen lenne önmagam nélkül élni.
A veszteségek életünk részei, egyetemes, elkerülhetetlen állandók. És szükségesek is, mert általuk fejlődünk. Voltaképpen a veszteségek és a velük kapcsolatos magatartásunk által vagyunk azok, akik vagyunk.
A szenvedély öncélú őrület, szinte törvényszerűen bekövetkező esztelen, zavart állapot, rögeszmés rajongással tetézve. A szeretet viszont józan végeredmény, amelyet nem adnak ingyen. Tartósabb, kevésbé viharos, és keményen meg kell dolgozni azért, hogy megmaradjon.
Aki szeret, messzebbre lát a láthatónál. A szeretetben értéküket vesztik az esztétikai szempontok.
A szeretetet két ember építi föl, s a ház alapja az az érzés - belső vegykonyhánk eredménye, varázslat -, hogy másnak érezzük magunkat, talán éppen azért, mert valaki teljesen elfogad.
Amikor beleszeretünk valakibe, a hasonlóságát szeretjük, amikor pedig szeretjük, beleszeretünk a különbözőségébe.
Sok pár végül azért válik el, mert mindkét fél azt hiszi, másvalakivel majd jobb lesz, később mégis hasonló helyzetben találja magát, és rá kell jönnie, hogy egyedül a narrátor változott meg.
Akinek megromlik a párkapcsolata, többnyire hajlamos a másik felet hibáztatni. Világosan látja, miben kellene a másiknak megváltoznia ahhoz, hogy működjék a kapcsolat, de igen nehezen ismeri fel, mivel járul hozzá ő maga a problémák kialakulásához.
Ahhoz, hogy szeretni tudjon az ember, feltétlenül magába kell néznie.
A dolgok csak akkor léteznek, ha az ellentétük is létezik. Ez így van a fénnyel és a sötéttel, az éjszakával és a nappallal, a nővel és a férfival, az erővel és a gyengeséggel is.
Az a drága, ami többe kerül, mint amennyit ér.
Mindnyájunknak szükségünk van a többiek elismerésére. Ám ha ennek az az ára, hogy nem lehetünk önmagunk, akkor... túl nagy ez az ár.