A többség nem azzal foglalkozik, hogy ő maga szeret-e vagy sem. Csak az érdekli, hogy őt szeretik-e.

Ne várjuk se magunktól, se párunktól, hogy mindig ugyanaz maradjon, hanem fogadjuk el, hogy társunk bármelyik pillanatban meglephet minket, sőt mi magunk is meglephetjük magunkat azzal, hogy meg tudunk változni.

Élhetőbb lesz az élet, ha a hullámlovas filozófiáját követjük: a hullámok jelölik ki az utat, és nem az én elképzelésem, hogy hová akarok megérkezni. Jobb úgy rátalálni az útra, hogy menet közben vesszük észre a köveket.

Az élet nem állhat abból, hogy előre kitűzött célokat valósítunk meg, ez nagyon unalmas lenne. Inkább arra kell törekedni, hogy a jelenségek mögé lássunk, tudjunk dönteni az egymást követő történések sodrában, tudjuk, merre kell lépni.

A párkapcsolat tükör, amelyben önmagam elutasított részeit látom.

Sosem lesz képes megtartani egy párkapcsolatot, ha nem küzdi le azt a beteges félelmét, hogy magára hagyják.

Ha nem mutatom meg magam, nem tudnak szeretni.

Senkit sem gyűlölünk úgy, mint azt, akit szeretünk vagy szerettünk.

Szerelmesnek lenni azt jelenti, hogy tudatosul bennünk, mennyire boldoggá tesz a másik létezése. A teljesség ritka érzésével ajándékoz meg.

Az egyetlen tükör, amelyben megláthatjuk magunkat, a társunk szeme.

A mester csak akkor lép elő, amikor már felkészült a tanítvány.

A párkapcsolat segíti személyes fejlődésünket, segít jobb emberré válni, magunkat is jobban megismerni.

Aki szeret, az kilép önmaga belső világából, hogy befogadja a Te fogalmának lényegét. Ez a Te, amely rajtam kívül van, mégis oly közel, segít megérteni, amennyiben meg akarom érteni, és engedem, hogy ki vagyok valójában.

Azt lehet leginkább átverni, akinek a vágyaihoz kellőképpen illik a hazugság.

Az ember akkor szokott panaszkodni, hogy nem szeretik, ha tulajdonképpen ő nem tud szeretni.