A nyílt, egyenes beszéd nem azt jelenti, hogy minden önkontroll nélkül tüstént a másik arcába vágjuk mindazt, ami első pillanatban a lelkünkbe tolul. Olykor ajánlatos a nyelvet fékezni, mérlegelni: az igazság vagy csak a puszta indulat késztet-e arra, hogy gátlás nélkül nyilvánuljunk meg. A sértő fogalmazás nem őszinteségünk, hanem bárdolatlanságunk jele.

Vita, gáncs, apró szeretetlenség, a hiúság sebei - nyom nélkül elenyésznek. Ami igazán érintette a személyiségünket, húsz év alatt sem évül el, sajnos; csak a rálátás lesz szélesebb, s a megítélés szigora vagy a kétségbeesés lesz enyhébb. 

Félelmetes, ha az emberre rázuhan hirtelen a nem kívánt magány süket csöndje... Amikor a környezet néma, de a lélekben harc dúl, keserűség, szemrehányás és panasz, s oly nehéz megszerezni a belső csönd kegyelmét... Mert a belső csend a legfontosabb. Az ordító világ közepette a lélek egyenletes, alig borzoló hullámzását megteremteni; azt az életérzést, hogy Én-ünk legbelső titokszobáját nem rombolhatja össze semmi; vagyok aki vagyok, még fájdalomban is vagy örökös csatazajban.

Ha merünk önmagunk lenni és nem úszni az árral: ez a szabadságunk.

Az ember egyik legfontosabb képessége s egyben, sajnos, a legritkább is: várni tudni. Türelemmel várni egy levélre, egy találkozásra, egy jó kapcsolatra, az enyhülést hozó holnapra. A telt szív nyitott kapujában bizalommal várakozni. Egészen addig várni, amíg reményünk kitart. Az ún. "birkatürelem" azonban már nem erény - hanem önleépítés. A mérték - ez a kulcsa mindennek.

Az ember nem kevesebb, hanem több lesz az által, ha megtanul önmagán kívül mást is - arra érdemeset - tisztelni.

Mert amennyire a kéretlen-éretlen tanács káros túlcsordulása a jóakaratnak, a kérésre megtagadott tanács a kiapadt részvét jele. A panasz meghallgatása, az érdeklődés az iránt, amibe beavatnak, viszont sohase tehet kárt, gyakran feloldja a beszélő görcseit. Nagy jótevő olykor a csendes meghallgatás - mai világunkban, amikor mindenki beszélni szeretne, és ahol oly sok a hiábavaló fecsegés.

A jelen sokkal tartozik a múltnak, s ha ezt a tartozást ki nem egyenlíti, a jövőtől sem követelhet.

Minden, ami esztétikus, rejt legalább egy parányi jót; s mindennek, amit jónak nevezünk, megvan a maga különleges esztétikája.

A tanítás-nevelés nem gyurma-játék; vétkes naivitás vagy bűnös agresszió azt képzelni, azt tudom kihozni a gondjaimra bízott fiatalból, amit csak akarok, vagy amit én akarok, önkényesen.

A hamleti kérdés - lenni vagy nem lenni? - a töprengő személy öndilemmájából - úgy tetszik - mára az egész emberiség eldöntendő kérdésévé súlyosbodott, nincs mellébeszélés.
Igen vagy nem.
Ha nem, hát hurrá... szinte semmit sem kell tennünk. Az igen: az a nehéz.

Aki az orránál tovább lát, az rendszerint használhatatlan, mert az meg éppen, ami közvetlenül az orra előtt van, azt nem veszi észre.

Önismeret hiányában a cselekvés is tévútra fut.

Nagyon nehéz remény nélkül művelni azt, amihez nemrég még annyi remény tapadt.

Mikor ír az ember? Ha boldog, nem ír. Csak ha visszaemlékszik a boldogságra.