A képmutatás: a bűn tisztelgése az erény előtt.

A távollét csökkenti a közepes szerelmet - gyarapítja az erőset, mint ahogy a szél kioltja a lámpát, de szítja a tüzet.

Az emberi tehetség minden fajtájának, akárcsak a fáknak, van saját jellege s megvannak a határai.

Mások iránti bizalmunk legnagyobbrészt a saját magunkba vetett bizalmunkból fakad.

Van olyan szépség, amely sokkal vonzóbb tökéletlenségében, mint teljes befejezettségében.

Rendszerint nem azért vannak titkaink a barátaink előtt, mert nem bízunk bennük, hanem inkább azért, mert nem bízunk önmagunkban.

A féltékenység együtt születik a szerelemmel, de nem mindig múlik el vele együtt.

Vannak könnyek, amelyekkel, miután másokat becsaptunk, becsapjuk saját magunkat is.

Akinek senki sem tetszik, sokkal boldogabb, mint az, aki senkinek sem tetszik.

A lélek hibái olyanok, mint a sebek a testen: gyógyítsuk bármily gondosan, a forradás mégsem tűnik el, és a seb bármely pillanatban felszakadhat.

Annyira hozzászoktunk, hogy mások előtt álarcot öltsünk, hogy végül már saját magunk előtt is álarcban jelenünk meg.

Az ember sohasem olyan boldog, de nem is olyan boldogtalan, mint hinné.

A bölcsesség az a léleknek, ami az egészség a testnek.

Ha önmagunkban nem találunk nyugalmat, fölösleges a nyugalmat másutt keresnünk.

A szerelemhez legpontosabban illő hasonlat a lázé, hiszen egyik fölött sincsen hatalmunk - sem a hevességét, sem a tartósságát illetően.