Az új emlékek olyanok, amikre vágynak az emberek, vagy amiket fel szeretnének eleveníteni - bár ezek soha nem lesznek eredetiek, bármennyire próbálkoznak az újrateremtésükkel. Az elme mindent újra megteremt saját magától. Azért, hogy túlélje.

Arra kell gondolnom, hogy... a legnagyobb, a legritkább dolog, ami egy emberrel történhet: hogy így, minden ok nélkül, bizalmat érez valaki iránt. Az ember él, egyik ember a másik mellett. Mint a vakok. Egy napon, egy vékonyka résen látni kezdek. Nem sok, amit látok, és mégis óriási a hatása. Ez az üresség, ami bennem van, mintha elmúlna.

Jézus azokon segít, akik nem tudnak magukon segíteni, és senki másnál nem találnak segítséget. Minél többet teszünk valakiért, annál jobban szeretjük az illetőt.

Az élet a kellemetlen meglepetései mellé mindig csomagol némi elégtételt.

Soha ne sírj, ha véget ér egy álom!
Soha ne sírj, az élet megy tovább.
Itt vagyok én, s csak érted, neked játszom,
A jó barát a bajban is barát.

Még mindig jobb, ha párja van az embernek, mintha lakása van... ha már nem lehet mind a kettő.

A jóakaratú idő ködfátyollal gyógyítja az élet-ejtette sérüléseket.

A vágy erőt ad és utat talál,
S megédesül a keserű pohár.

A tények nem tudtak titkos vágyaimról lemondatni, de egyre inkább tudomásul kellett vennem, hogy az ábrándokat csak önmagam csalására dédelgetem.

Ha bármit megadhatnék neked, olyan belső csendességet kapnál, hogy szíved mindig nyugodt és biztos maradna, bármi is történjék életedben.

A könny nyári zápor a léleknek.

Végül úgyis azt teszed, ami a helyes, még ha nehéz is. Tudom, ez nem segít most, és azt is tudom, hogy nem mindig könnyű megtalálni a helyes utat.

Sokszor nem vesszük észre a szerencsénket, pedig egy pislákoló lámpa is boldoggá tehet bennünket, elhalványítja az arcunkon tolakodó áruló jeleket, amit a lelkiismeret vagy valami belső szorongás kényszerít ki belőlünk.

Semmi becézés, semmi kedvesség, ő valóban tudta, mire van szükségem, arra, hogy békén hagyjanak, ahogy most teszi, ott ült az ágyam szélén, többet nem szólt, némán telt el vagy húsz perc, amikor a megkönnyebbülés könnycseppjei lassan kérezkedtek, végigszántva arcom hófehér mezejét.

S alszik a gond, mint a gyermek,
Mely sirásban fáradott meg,
Föl nem ébred, meg nem hallja,
Hogy vendég jön, és megyen!