A teljességhez hozzátartozik a gyerek is. Akit szerethetek, akiről gondoskodhatok, akinek továbbadhatom azt a rengeteg jót, rosszat, amit megéltem!

Sajnos hajlamosak vagyunk folyamatosan valami nagy csodára várni, pedig az élet nem csodákból, hanem apró örömökből áll.

A csoda, a siker, amikor egyszer eljön, mindig nagyon nehéz, az emberek összezavarodnak tőle, mert nem erre vagyunk kitalálva.

Az embernek folyamatosan nevelnie kell magát arra, hogy az a nap, ami éppen van, szép, meg kell benne találni azt, ami örömet szerez.

Nem leszek játékszered,
Ha már a mindened nem lehetek.

Nagy árat kér a szerelem,
A régi boldogságom könnyel fizetem.
Most már csak megnyugvásom útját keresem,
Esküszöm rá, nem kell már többé szerelem!

Emlékízű álmaimból
Mégis könnyen ébredek,
És már nem is kérdezem,
Hogy miért nem maradtál velem?
Már csak arra kérlek:
Ne is gondolj rám.

Most kéne abbahagyni,
Elfutni, elrohanni,
Érzem, hogy holnap már többé nem lehet.
Maradni esztelenség,
Elmenni képtelenség,
Bilincsben él, aki téged így szeret.

Úgy fáj a szívem,
Ahogy soha régen.
Más után kell néznem,
Hát ez az, ami fáj.

Én sohasem búcsúzom,
Én szótlanul távozom.
Úgy fáj, amikor egy szerelem véget ér,
De hogy miért, sohasem kutatom.

Soha ne sírj, ha véget ér egy álom!
Soha ne sírj, az élet megy tovább.
Itt vagyok én, s csak érted, neked játszom,
A jó barát a bajban is barát.

Elszorul a torkom, ha szembejössz velem,
Elárul az arcod, bár nem beszélsz te sem,
A boldogságunk mellett csendben elmegyünk.

Táncolj, hogy ne lásd a végét,
Merre fordult e szédült világ.
Ne félj, hogy elnyel az örvény,
Higgyük azt, körhinta száll.