A legnagyobb bajban is tudsz olyat mondani, amitől az ember felderül.

Az évek hosszú során rengeteg hibát elkövettem, de mindig szerettem a fiamat, és soha nem cserélném el az anyaságot semmilyen más tapasztalatra a világon.

Lehet, hogy a kiszámíthatóság kényelmes, de van valami lelkesítő abban, ha mindig másmilyenek vagyunk.

Nincs drágább dolog, mint az egészséges szív és a józan ész. Van úgy, hogy el kell engedni valakit - el kell engedni az iránta táplált érzelmeket -, hogy megvédjük magunkat.

Az élet a kellemetlen meglepetései mellé mindig csomagol némi elégtételt.

Azt akarom, hogy a szüleim annak fogadjanak el, aki vagyok. Talán nem váltottam valóra a rólam szőtt álmaikat, de jó, tisztességes és őszinte ember vagyok. Ez igazán számíthatna valamit a szemükben.

Ha igent mondok valamire, tudnom kell, hogy ezzel mire mondok nemet.

A tisztaság és a rend nem tartozik az erősségeim közé. Ha Isten azt akarta volna, hogy a nők végezzék a házimunkát, nem a férfit teremtette volna meg elsőnek.

Ha az anyám meg akar változtatni, meg kell hogy adja ezt a jogot nekem is. Ha én csalódás vagyok a számára, tudnia kell, ő sem a tökéletes szülő megtestesítője.

Mindnyájan más egyéniségek vagyunk, mást hozunk magunkkal, és így szövődik köztünk barátság.

Egy ponton túl a kezdetnek folytatássá kell alakulnia, valaminek a megvalósulásává.

Nem gondoltam magamról, hogy valakit úgy istenigazából gyűlölni tudok. Most már tudom, hogy a haragom mélységes és határtalan tud lenni... de azt kívánom, bár ne tudnám.