Ahogy múlik az idő, mind több rés támad az életen. De ha az ember frissen tartja az emlékeit, nem száradnak be. Lehet belőlük annyi tapasztóanyagot dagasztani, ami a legveszélyesebb rések betöméséhez elegendő. És amíg be tudjuk tömni a réseket, addig nem süllyedünk el.

Zenéltünk, mert az Óceán nagy és ijesztő, zenéltünk, hogy az emberek ne érzékeljék az idő múlását; hogy elfelejtsék, hol vannak és kicsodák. Zenéltünk, hogy táncolhassanak, mert ha táncolsz, nem halhatsz meg, és Istennek érzed magad. És a zene, amit játszottunk, ragtime volt, mert ez az a zene, amire Isten táncol, amikor senki sem látja.

Amikor szeretsz engem, akkor úgy érzem, mintha Isten megbocsátaná nekem, hogy ilyen csődtömeg vagyok.

Voltaképpen elég, ha egyetlenegy valaki tudja az emberről az igazságot. Elég ahhoz, hogy az ember élni tudjon.

Válságos időkben az emberek - a vallásosak éppúgy, mint a pogányok - hajlamosak rá, hogy az ismerős, megszokott mozzanatokban keressenek vigaszt.

Ha sötét volt az éjszaka, kétszer olyan fényes lesz a nappal.

A dolgoknak először rosszabbra kell fordulniuk, mielőtt javulhatnának.

Az idő begyógyítja a sebeket. Sose hidd, ha ilyesmit mondanak neked, nem igaz, csak azért mondogatják, hogy vigasztaljanak. Időnként persze tényleg úgy tűnik, mintha az idő gyógyulást hozna, de ez csak önáltatás, hamis látszat. Az idő láthatatlanul dolgozik, mint egy földalatti fúrógép: egyre csak fúr, üregeket váj, a lyukakból feneketlen mélységeket, szakadékokat csinál.

Földre szálló angyalod,
ki új csodákkal tér hozzád,
láthatod, én nem vagyok.
De lángot én is gyújthatok,
hogy bánatodnak égboltján
felragyogjon csillagod.

Az igazi jó barátok, akiket a szívük hoz hozzám látogatóba, azok a legjobb orvosok!

El sem tudom mondani, milyen hálás vagyok a mi kis végtelenségünkért. A világért se cserélném el. Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte.

Ne rettegj, ha foggal
fenyeget gonosz vád,
mert én átmosolygom
jókedvemet hozzád!

Félre minden csalódás és búbánat! Mit búsuljak az embereken, ha ott vannak a sziklák, a hegyek! Ó, milyen gyönyörű órákat töltünk majd köztük! S ha visszatérünk, nem leszünk úgy, mint sok utazó, aki semmiről sem tud pontosan beszámolni. Mi majd tudjuk, hol voltunk, emlékezünk mindenre, amit láttunk. A tavak, hegyek és folyók nem zavarodnak össze képzeletünkben, s ha le akarunk írni valamely tájat, nem kezdünk bevezetőül azon civakodni, merre is fekszik. Kitörő lelkes dicséretünk nem lesz olyan kibírhatatlan, mint a legtöbb természetrajongóé.

Amikor valaki elég szerencsés, hogy egy történetben éljen, egy képzeletteli világban, ennek a világnak fájdalmai eltűnnek.

Egy csata elvesztése vagy bárminek az elvesztése, amit a tulajdonunknak vélünk, szomorú pillanatokat okoz. De amikor elmúlnak ezek a pillanatok, felfedezzük magunkban az ismeretlen erőt, amely meglep minket és tiszteletet ébreszt önmagunk iránt.