Eltűnni nem ugyanaz, mint meghalni. Nem olyan, mint amikor egy bárddal elvágnak valamit, inkább mint mikor valami lemegy a lefolyón, annyira lassan, hogy szinte észre sem venni a hiányát, csak jóval az eltűnése után.

A tragédia csak fényt gyújtott, és meglátták a repedéseket, amelyek mindig is ott voltak. Talán mindnyájan sötétségben élünk, elvakítanak a mosolyok meg a jóság álarca. Talán a tragédia csak annyit tesz, hogy leveszi rólunk a szemellenzőt.

Az hitted, jár egy utolsó hitel,
hogy ami késik, mégse múlik el.
Azt hitted, nem lesz tartozás: de lett.
Miért nincs az égi billentyűn delete?

Van egy perc, amikor életünkben először a szeretet kényszerít arra, hogy higgyünk a halálban. Felismered azt, akinek elvesztését, akár csak gondolatban is, örökre hordozni fogod, mint egy alvó gyermeket.

Azért sírtunk, mert elvesztettünk valamit, és kaptunk valamit cserébe. És azért, mert elveszíteni és kapni valamit egyformán fájdalmas. És mert tudtuk, mit vesztettünk el, de még nem tudtuk szavakba önteni, mi az, amit kaptunk.

Aki csak fejezetekben él, annak a számára nincs távlat, nincs lendület, nincs értelme az egésznek. Az tétova, töredezett, semmitmondó részletekben él. Végül is mindenben megrövidíti magát.

Az ember mindig csak előrenéz, a vélelmezett cél felé, és soha nem oldalra, ahol azok a pillanatok vannak, amelyekért érdemes útra kelni.

Ha vesztünk, nem az a baj, hogy kisebbek leszünk a világ szemében, hanem a magunkéban leszünk kisebbek.

Megvontad magad, meg, mindenkitől.
Ki véd engem e megvonás elől?
Egy vagyok azzal, amit elvetélnék.
Egy vagyok azzal, akit nem találok.
Nem tudtam, hogy halálod
életfogytiglani.

Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni, mikor a személy, akivel törődünk, elhagy... de az az igazság, hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert, aki soha nem mondott volna le róla.

Mennyire nagy hiba volt részemről, hogy volt idő, mikor nem voltam boldog. Aztán meg az, hogy mennyit ér az az élet, amit ha visszanézek, üresnek találok. Én meg csak könnyes szemmel bólintok. De aztán rájövünk, hogy végül is soha sem késő. Én persze mindig némi felháborodást tartogatok szívem mélyén, mert nagyon sok időt kellett eltöltenem egyedül. De az igazán fontos dolgokhoz csend kell, és valami megfogalmazhatatlan mélység. Zajban nem születnek igazi kérdések, és valódi válaszok sem.

Mindennek vége van egyszer. Mindnyájan menet közben élünk. A körülöttünk lévő tárgyak a mi mozgásunkhoz képest egyszer csak elmaradnak. Ezen nem lehet segíteni. Ha valaminek itt az ideje, hát elvész. Csak addig van jelen, míg el nem jön megszűnésének órája.

A temető minden kövére az ember
kudarca s a sorsnak győzelme van írva!

A pazarlónak nem hiszik el, hogy tisztában van annak az értékével, amit elpazarol.

Kiesni a mennyországból, s nem visszatalálni oda: a legnagyobb magány.