Van egy olyan pillanat, amikor az egész életed már csak emlék. Még nem múlt el, de már nincsen. És ha majd elmúlsz, mennyire csodálkozol majd, hogy hiszen meghaltál már, hiszen ez megtörtént veled már, ez az utolsó, ez a végső pillanat, megvolt már.

Rájöttem, mint a fösvénynek, úgy kell őriznem a pillanatokat, az órákat, és jó lesz kétszer is meggondolni minden nem teljesített kérést, minden a számra kívánkozó indulatos szót, mert eljöhet még az az óra, amikor azzal kell majd szembenéznem, hogy nem töltöttem a szüleimmel annyi időt, amennyit tölthettem volna, vagy megbántottam őket meggondolatlanul, és a sír nem hagy lehetőséget se pótlásra, se engesztelésre.

Ha beszélünk a veszteségről, segítünk abban, hogy a gyász folyamata végbemenjen. Ezzel a megelőző gyógymóddal elháríthatjuk a depresszió súlyosbodását.

Behunytam a szemem, megpróbáltam fölidézni annyi elveszett szépséget, amennyit csak tudtam. Közelebb húztam őket, beléjük kapaszkodtam. Közben mindvégig tudtam, milyen röpke az életünk.

Megtaláltam a mennyországot és megragadtam, olyan erősen, ahogy csak tudtam, de szétfoszlott, akár egy testetlen fonal, és kicsúszott az ujjaim közül. Túl vékony volt, hogy megtarthassam.

Ha nem is volt bátorságom bevallani, mélyen a bensőmben már megbántam a dolgot. Hogy is juthatott eszembe elmondani a titkomat? Az a titok volt az erőm motorja, az akaratomé, ami segített, hogy ne ragaszkodjak túlságosan semmihez, és le tudjak győzni minden akadályt.

Amikor megnősülsz, elveszted a barátaid közül azokat, akiknek nem tetszik a választásod. Amikor elválsz, elveszted a maradéknak a felét, mert a feleségek félnek a rossz példától. És később az utolsó negyednek a felét is, ha netalántán újranősülsz.

Ha az embert nem ölik meg idejekorán, előbb-utóbb elveszít csaknem mindent. Először elveszíti a hiúságát, aztán élő és holt halottai támadnak, aztán lemond a reményről, hogy valaha rendbe jöhet bármi, lába alatt szünet nélkül reng a föld, minden pillanata hajszálon függ.

Ha minden tőlem telhetőt megtettem egy emberért, egy kapcsolatért, egy filmért, akkor képesnek kell lennem hátrálni egy lépést, és útjára engedni a dolgot.

Semmi sem emeli fel jobban az embert, mint az a tudat, hogy le tudja győzni önmagát, és önként lemond valamiről, amire legjobban vágyik az életben.

Ha az ember egynemű tárgyakat tart egy dobozban, akkor - még ha sohase számolta is - mindjárt észreveszi, ha a dobozból hiányzik. Észreveszi akkor is, ha a hiányzó tárgy után nem maradt üres hely, mert a megmaradt darabok kitöltik. Észreveszi, mert a dobozban valahogy mégis űr támad.

Minden kis elszállott percet bánok,
amelyben nem fogtalak átkarolva.

Néha nem könnyű eldönteni, melyik az a néhány pillanat az életben, ami kicsit különlegesebb, mint a többi. Gyakran csak utólag ébredsz rá, hogy milyen nagy volt az előző pillanat, de addigra már véget ért.

Az igazi, a jóvá-nem-tehető és megmérhetetlen veszteség az, ami érték félelemből, reménytelenségből, elgyöngülésből egyáltalán nem született meg. S ezt csak ki-ki maga tudja, ha lelke mélyére néz.

Ponyvaregény ez az élet! Mért nézted meg a végét?
Azt ha előre tudod: semmi élvezeted.