Az egyszerű válaszok, bármelyik oldalt képviselik is, mindig tévednek. A világ bonyolult. Sosem lehet egyetlen mondattal elintézni.
A fájdalmas emlékek nem tapintatosan térnek vissza - berúgják az ajtót, és elárasztják az elmét.
Azt állítjuk, hogy a reneszánsz embert keressük magunkban, az egyetlen változatosságot mégis a kozmetikumok jelentik az életünkben. Valójában mindent elkövetünk, hogy kiöljük magunkból ezt a szellemiséget, hogy alkalmazkodjunk, és könnyedén besorolhatóvá váljunk.
Miért ragaszkodunk hozzá, hogy csak egy életünk lehet? Miért nem rendelkezhetünk egynél több identitással? És miért kell megsemmisítenünk az egyiket ahhoz, hogy létrehozzunk egy másikat?
Meg akartam fogni a kezét, de tudtam, hogy mindkettőnknek túl friss még a seb, és hogy egy ilyen mozdulat egyszerre volna túl kevés és nagyon sok.
Nem lehet mindentől megszabadulni, ami nem tetszik.
Egyszerűen képtelen voltam józanul gondolkodni. Reményt akartam. Nem akartam elengedni, mert olyan jó érzés volt kapaszkodni belé.
Amikor éhezik az ember, akkor nem foglalkozik a boldogsággal. Ezt jó volna néha felidézni. Ebben az elképesztő gazdagságban az ember könnyen eltéved.
A divat első számú szabálya: a cipő és a praktikus szó soha nem szerepelhet ugyanabban a mondatban.
Megtanultam, hogy mert én nem látok valamire más magyarázatot, az még nem jelenti azt, hogy nem is létezik. Az csak azt jelenti, hogy én nem látom.
Az intuíció gyakran nem más, mint az élek legömbölyítése, ügyes módszer, amelynek révén a kézzelfogható bizonyítékokat valami sokkal megfoghatatlanabb valamivel pótolják.
Vannak holmik, amiket gondosan elteszünk, már-már önmagunk elől is elrejtünk, soha többé nem áll szándékunkban elővenni őket, de akkor sem bírjuk rászánni magunkat, hogy megváljunk tőlük. Valahogy úgy vagyunk velük, mint az ábrándjainkkal.
Egy párt alkottunk, egyetlen szerves összetartozó egységet, és ő annyira jó volt, hogy nekem már nem kellett annyira rendesnek lennem - mintha az ő jósága kettőnknek is elég lett volna. A halál mindezek ellenére kitűnő tanító - csak borzasztó szigorú.
A tragédiák állítólag edzik a lelket. Érzésem szerint engem különb emberré tett a tengernyi bánat, aminek tanúja voltam. Kegyetlen árat fizettem érte, nem mondhatnám, hogy megérte, viszont ma már pontosabban el tudom választani a lényegest a lényegtelentől. És jobban átérzem az emberek fájdalmát.
Vannak a léleknek sötét sikátorai, amelyeket ajánlatos nagy ívben elkerülni.