Minden életet visszafelé lehet csak megérteni, amikor elkezded visszafejteni a szemeket. Amikor szinte maguktól lazulnak a szálak és meglátod azt az ösvényt, ami végigszalad benne. Akkor már értesz mindent, a pofonokat, a lekésett buszokat, a véletlen találkozásokat. A történeteket, amikben részt kellett venned. A meneküléseket, a látszólag ok nélküli döntéseket. A hangokat, ami a mellkasodban szüntelen dörömbölt és amiről éveken át azt hitted, hogy csupán valami megszállottság...

Ha a sors közölni akar veled valamit, akkor nem állhatsz ellen. Nem préselheted dobozokba, nem szökhetsz el, nem költözhetsz el előle, mert a sors mindig megtalálja a módját, hogy tudomásodra hozza, melyik úton is kellene járnod.

A valódi erő abban rejlik, ha nem menekülve felejtesz el, hanem emelt fővel. Már tudom, hogy akinek szíve van, azt mindig összetörik. De az ember rengeteget tanul közben. Ha figyel. Hálát adtam érted minden nap, és erőt kaptam tőled egy új úthoz. Köszönlek.

Mennyire könnyű azt mondani, hogy szeretlek, és mennyire nehéz azt kérni, hogy legyél még!

Nem tudom, hol csúszott el. És nem kellene, hogy érdekeljen. Felhívhatnálak. Átölelhetnél. Úgy múlunk el, hogy át sem öleltél? Mindig valami hiba van abban a módban, ahogyan szeretek. De tudod, ha még téged sem szabadott úgy szeretnem, ahogy szerettem volna, hát akkor én tényleg nem kívánom ezt a világot élni.

Én jöttödre vártam, s te megérkeztél. Jöttödre vártam, s tudtam, aki érkezik, tovább is áll. S hogy a kettő között a szívemen áthaladtál? Részemről a szerencse.

Nem félek kimondani, hogy érzem rajtad a titok szagát. Hogy bőrödön át áramlik felém az, amit a száddal tagadsz.

Csak rajtad múlik, hogy ki is vagy valójában. Mindenről te tehetsz. Ha a tükörből egy roncs néz vissza, ne okold a körülményeket. Sem a főnököd, sem a családod, sem a társad nem tehet arról, ahol te tartasz. Egyedül a te kezedben van az irányítás. Csak te húzhatod be a féket. Csak te fordíthatod el a kormányt. Ne hidd, hogy az élet szajhája vagy. Senkihez nem tartozol, és senkinek nem tartozol. Az életed elcseszheted, de tökéletessé is formázhatod.

Azok vetik ránk az első követ, akik a legnagyobb félelemben élnek. Akik soha nem mertek még szembenézni nyomorúságukkal. Míg velünk vannak elfoglalva, addig sem üres az életük.

Nem hiszem, hogy valaha ideér egy megkésett csomagban az életem.

Soha nem érkezett senki, aki megtanítana felejteni. Hogyan kell idegen ajtók előtt a terhet letenni. Letenni és ott felejteni.

Semmi okom a boldogtalanságra. Nem is vagyok az. Csak fáj a világ rendellenessége.

Marja a bor a torkom, és arra gondolok, hogy mégis te vagy a képmás bögrém alján. Hogy jöhet ilyen dolog, mint az árvíz vagy valami női névvel illetett hurrikán, én meg mosolygok, és azt mondom, minden vagy, ami a hitem.

Mindig csak esetlen próbálkozásai voltunk valaminek, amiről azt mesélték, hogy szerelem.

Előre meg nem tervezett módon csúsztattam kezedbe kezem. Igazán nem kellett volna hagynod. Annyi ponton leállhattunk volna. Például mikor még ellentétesen lélegeztünk.