A mezőn és az erdőben és az ott rejtőző állatvilágban, tulajdonképpen már minden kertben olyan valóság mutatkozik meg, ami végtelenül valóságosabb, öregebb, mélyebb és csodálatosabb, mint bármi, amit emberkéz alkotott, és ami ráadásul akkor is fennmarad még, amikor a gépek és a beton halott világa majd eltűnik, elrozsdáll és széthull.

Késő ősszel valahogy közelebb kerül az ember az élete végéhez.

Köszöntlek, kedves szép március! Ibolyaszagú, langyos leheletedet érzem már a levegőben. Zöld szőnyegeidet látom már kiterítve a halmokon. Itt-ott fehérlenek az árnyékos mélyedésekben a tovavonult télkirálynak elhagyogatott rongyai, de a napot már te emeled az égre, s a földön már a te lábad jár. És a te lábad nyomán kizöldül a fű, és előkéklik az ibolya.

Minden ország legromantikusabb tájéka az, ahol a hegyek találkoznak a síksággal, az alfölddel... és éppígy a történelem legfestőibb korszakai azok, ahol egy barbár időszak durva és vad szokásait éppen megújítják.

Amit egy tájon az ember keze formált, tízszer annyit ér, mint a lelketlen természet munkája.

A február az a hónap, amely ígérettel szolgál az előttünk álló évről, a rügyek még nem pattantak fel, a hajtások alig dugták ki fejüket a föld fölé.

Az erdőben lehet igazán kapcsolatba lépni azzal, ami örök, és ami fontos.

Azt hihetnénk, hogy lehetetlen bármilyen új dolgot találni a világban; hogy nincsenek már olyan dolgok földön és égen, amilyeneket ember még nem látott soha; hogy nincsenek a maguk nemében páratlan, különös teremtmények, amelyek létrehozásával a természet a fantasztikus és a csoda lüktető pulzusára tapintott. Teljes bizonyossággal állíthatom: ilyen lények pedig léteznek.

A rózsa a szépség netovábbja.

A természetet a tudomány nyelvének ismeretében érthetjük meg a legjobban. A természet soha nem tanulja meg az emberek nyelvét, ezért nekünk kell erőfeszítést tennünk a természet nyelvének egyre jobb megértésére.

Természet. Bünteti a szenvedést és jutalmazza az örömet - ez az egyetlen törvénye.

A növények inkább rezegnek, remegnek és inognak, bár ez a mozgás is ugyanolyan fárasztó és kimerítő lehet, mint egy komolyabb kocogás vagy gyalogtúra.

Különösen kedvelhetőek a növények, mivel nem csak vegetáriánusok, de többnyire igazi bendőjük, gyomruk sincs, ezért nem is kakálnak. Ebből is látszik, hogy milyen csodálatos, kifinomult létezők ők.

Ki lehetne izmosabb, keményebb, feszesebb, valamint karcsúbb és tökéletesebb egy hatalmas fenyőfánál, selymesebb, lágyabb, harmatosabb a zsenge pázsitnál, kedvesebb és jótékonyabb a friss és zamatos gyümölcsű barackfánál?

A növények általában elégedettek sorsukkal, ha emberi érzésekkel akarnók felruházni őket, akkor úgy mondanám, hogy többnyire jókedvűek, kellemesen érzik magukat. Kevésbé bizonytalanok a jövőt és a fejlődés irányát illetően, mint sokszor mi, nyugdíjasok.