Az a lényeges, hogy fölfedezzük a természetben a magunk természetét. Vagy fordítva: a magunk természetében a természet természetét. Nagy erőforrásokra bukkanunk ugyanis e fölfedezéssel, hiszen a természet nemcsak létében, de minden változásában örök.

A lehelet-könnyű, nesztelen életű, szél-sorsú pitypangtól rengeteg az eltanulnivalónk. Mert e szívós szelídségre nagy szükségünk van ebben a huzatos történelemben.

A világ, az élet olyan szépségei tárulnak eléd, miután megjártad a poklot, mint a felhők, virágos mezők, melyeket addig természetes létezőnek vettél, de most örülsz, hogy újra felfedezheted őket.

Mindig is gyűlöltem az ürességet, amely a tél velejárója; a néptelen táj és a bántóan éles különbség az ég és a föld között, a fák átváltozása csontvázakká és a városé pusztává.

Isten spórolós. Még a trágyát is fölhasználja, hogy jó termésünk és finom kenyerünk legyen.

De jó is lenne, ha belelátnánk a földbe, hogy szemügyre vehessük mindazt, amit a felszín alatt rejtőzik - mint ahogy a mennyboltra tekintve ellátunk a távoli csillagokig! Egy faóriásra pillantva tekintetem végigfut barázdált törzsén, ágai és levelei sokaságán. Ez azonban a fának csak az egyik, a látható része, a föld alatt él a mélység felé nyújtózkodva testének másik fele - a gyökerei. Milliméterről milliméterre hatolnak lefelé évről évre, talajszemcséket tolva félre, sziklákat ölelve körül, olykor egymásba fonódva, hogy vizet és ásványi sókat vegyenek föl a talajból, és továbbítsák ezeket a test föld feletti részének, amelyet szilárdan rögzítenek is.

A természetben minden valamiféle egyensúly felé tart, így például amikor egy növényfogyasztó rovar mértéktelenül elszaporodik, hatására a növényi táplálék mennyisége annyira lecsökken, hogy nem tudja eltartani a földuzzadt rovarpopulációt, így az ismét leapad - és kezdődhet elölről az egész fogyasztó-táplálék ciklus.

A növények annyi mindent kínálnak az embereknek! A tudósok végtelen sok új kérdésen elmélkedhetnek, ahogy a modern technikák újabb és újabb ismereteket tárnak napvilágra a növények biológiájáról. A természetbúvárnak mindig ott a lehetőség, hogy egyre nagyobb csodálattal adózzon a természetnek, hiszen egy egyszerű nagyító is új ablakot nyithat a világra. A művésznek? Micsoda gazdag forrás a növényvilág a toll, az ecset és a fényképezőgép számára! Egy gyereknek pedig varázslat, ahogy a földbe ültetett gumóból egy gyönyörű virág sarjad.

Mindannyiunknak örömet szerez a minket körülvevő természet szépsége, ha képesek vagyunk meglátni. Még a nagyvárosok forgalmas utcáin is megesik, hogy apró növénykék törnek elő merészen az útburkolat repedéseiből. Álljunk meg egy pillanatra, vegyük szemügyre, és csodáljuk meg "elszántságát", élni akarását. És adjunk hálát, hogy egy ilyen csodálatos, lenyűgöző és varázslatos világban élünk - a növények világában.

Számomra a fák mindig is a leghitelesebb tanítómesterek voltak. Nagyra becsülöm az erdők és ligetek törzsi és családi kötelékben élő fáit. De még jobban tisztelem az egymagukban állókat. Olyanok, mint egy magányos ember. Nem mint a remeték, akik gyengeségből vonulnak el a világtól, hanem mint a visszavonultan élő szellemóriások, mint Beethoven vagy Nietzsche. Ágaik hegyén a világ rezdül, gyökereik a végtelenben nyugszanak; de nem vesznek bele, hanem minden életerejükkel egyetlen dologért küzdenek: azért, hogy saját törvényeik szerint kiteljesítsék önmagukat, kiformálják a maguk arculatát, hogy megmutassák valójukat.

A talaj és a növények tapintása, a velük való foglalatoskodás, a föld szaga, a növények illata és megnyugtató színeik enyhítik a feszültséget, lelket öntenek az emberbe. Már fél óra kertészkedés is javíthatja a hangulatot, és segíthet szembenézni gondjainkkal, életünk nehézségeivel. S bár egy igazi kert a legjobb, néhány cserép virág gondozása is fölöttébb jótékony hatást gyakorolhat ránk.

Modern, pörgős, anyagias társadalmunkban sok ember elidegenedett a táplálékától, és nem gondol arra, hogy a növények is élőlények, de hitem szerint ahogy egyre többen foglalkozunk saját élelmiszerünk megtermelésével, és azzal, hogy betakarítsuk, majd asztalunkra juttassuk őket, a növényvilággal való szoros kötelékünk valamelyest újra kialakul majd.

Az erdők önmagukért csodálatra méltók. Számomra olyan lélekemelő erővel bírnak, ami a legvarázslatosabb helyekké teszi őket a földön.

A növények élnek, növekednek, szaporodnak körülöttünk; folyton-folyvást kinőnek a földből, vagy belenőnek oda. És mi ezt simán tudomásul vesszük, ügyet sem vetünk rájuk. Nyissátok ki a szemeteket, emberek! Mert ez fantasztikus!

Ha a növények hangokat adnának, akkor biztosan mindenki odafigyelne rájuk. Ehelyett viszont ők színekkel, formákkal, méretekkel és a felületük milyenségével kommunikálnak. Nem nyávognak, nem ugatnak, nem csipognak. Azt hisszük, hogy nincs szemük, pedig látják, milyen szögben áll a nap, vagy azt, hogy feljött-e a hold. Nemcsak érzik a szelet, de meg is változtatják saját növekedési irányukat a légáramlatok miatt.